Celeb

Pachmann tanítgatja az új híradóst - interjú

D. Á.

Létrehozva: 2015.06.16.

A Tények megüresedett műsorvezetői székében néhány hete Vitányi Judit ül. A csinos televízióssal beszélgettünk.

Ön szerint miért lett befutó?

Szerintem azért, mert közel tíz­éves televíziós tapasztalattal rendelkezem, és a TV2 Akadémia végzőseként a jelenlegi főnökeim tanítványaként bizonyítottam.

Nem tart attól, hogy a munkája mellett a magánélete is reflektorfénybe kerül?

Sokan próbáltak felkészíteni arra, mi vár rám azzal, hogy egy országos kereskedelmi csatorna egyik képernyőse leszek. Nekem nincs titkolnivalóm, semmi olyan nem derülhet ki rólam, amit szégyellnem kellene. Már-már unalmasan jó tanuló diák voltam, akinek a tanulás mellett a zene töltötte ki a napjait. Gitárművészként végeztem, és gyerekeket is tanítok, híradósként dolgoztam a Debreceni Városi Tévénél.

Pachmann Péter milyen tanácsokkal látta el?

Péter nagyon segítőkész volt attól a pillanattól, hogy kiderült, kollégák leszünk. Bejött a stúdióba, hogy együtt próbáljunk az első adásomra. Talán kevesen tudják, hogy a Tények műsorvezetői a pult alól, a lábukkal irányítják a súgógépet. Ez számomra teljesen új volt, ebben is segített és mára már jól megy a „pedálozás”.

Van párja, aki drukkol önnek?

Két éve egyedülálló vagyok. Eddig három hosszú kapcsolatom volt. Persze én is szeretnék egy olyan társat, akire minden szempontból felnézhetek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086586_auto_resized.png
metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...