Aktuális

Gyerekek bámulták a siófoki utcai pornót – fotók 18+

M. S.

Létrehozva: 2015.06.17.

Szado-mazo pornósok forgattak fényes nappal a siófoki kikötőben: egy dominának öltözött nő pórázon sétáltatott és ostorral csapkodott egy lenge öltözetű lányt.

Nem számítottak az ingyenmozira, de megkapták azok, akik múlt pénteken kora délután a siófoki hajókikötőnél sétáltak. A Bors egyik olvasója meg is örökítette a nem mindennapi eseményeket, neki természetesen jár a tizenötezer forint a képekért.

– Négyfős stáb dolgozott a kikötőben, az sem zavarta őket, hogy néhány méterre tőlük egy vendéglőben viszonylag sok ember ücsörgött – mesélte a neve elhallgatását kérő fiatalember. – Két operatőr filmezte a két lányt. Az egyik dominajelmezben, feketébe öltözve pórázon vezette a neki alávetett lányt. Néha ostort is elővett és rácsapott a kúszó-mászó lány meztelen hátsójára. Felvettek egy olyan jelenetet is, amikor a domina levettette a másik lánnyal a bugyiját, majd belegyömöszölte a szájába.

– Becslésem szerint körülbelül száz járókelő lehetett szemtanúja a forgatásnak, köztük nem egy kisgyerek is. Egy felháborodott férfi kihívta a rendőrséget, de mire az egyenruhások kiértek, addigra a pornósok kocsiba pattantak és eltűntek a helyszínről – magyarázta olvasónk.

Az interneten fellelhető vi­deók tanúsága szerint a köztéri forgatás népszerű ágazat a pornóiparban. Ugyanilyen jelenetek játszódtak le korábban a fővárosi Andrássy úton is, de az is előfordult, hogy a Teve utcai rendőrpalotával szemben, az utcán – szintén fényes nappal – egy hölgy orálisan elégítette ki filmbéli partnerét.

– A siófoki eset közerkölcs megsértésének minősül, ez nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, amiért közérdekű munka vagy pénzbírság szabható ki – mondta a Borsnak egy jogász. – Ha egy filmes stáb hat hónapon belül háromszor is lebukik, akkor viszont az elzárással is számolniuk kell – tette hozzá az ügyvéd.

 

Ők dolgoztak a Gellért-hegyen is?

Június elején a Gellért-hegyen tűntek fel szado-mazo pornósok. Akkor is fényes nappal forgatták le a filmet a turisták által kedvelt helyen, a nőt pucérra vetkőztették, a fejét a lépcsőkorlát alá szorították. A párbeszéd angolul zajlott, de a pucér nő hasára magyarul írták fel a „szégyen” szót. Száját ruhával tömték be, és sétáltatták a lépcsősoron. Forgattak már pornófilmet a Hősök terén, a Lánchídnál, a Citadellán, és az Operánál is.

A pornószakma „public”, azaz nyilvános szexvideóknak hívja az ilyen felvételeket. A legtöbb, nyilvános helyen készült pornóvideót egy amerikai produkciós cég készíti, a felvételeket az oldalról nagyjából 10 dollárért (2800 forintért) lehet letölteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét