Felcsútiak a plakátról: letépnék, csak nem érik el!

Bádogszínű az ég alja, amikor átlépjük a Bicske–Mini Svájc között húzódó határt, ami tulajdonképpen egy zöldellő szántóföld. Képzeletbeli határ ez a hipergyorsan fejlődő miniszterelnöki falu és az ország többi pontja között, ahol nem született mostanság regnáló kormányfő. Ez a földszelet jelzi a pontot, ahonnan többévtizednyi ugrás következik az időben, előre. Az országszerte csak Mini Svájcként emlegett település rendezett portái előtt aszfaltcsík kígyózik, az út mentén virághalmok illatoznak. Mögöttük jórészt a nyolcvanas évek derekán felhúzott épületek állnak. Akad egy újabb, nagyobb is: abban rendezik a focimeccseket.

Esőre áll. A falu kihalt. Várunk. Az autórádiót hallgatjuk. Ma a Vízöntők a legboldogabbak – csilingeli egy női hang.

Kollégám járt már Svájcban, illetve úgy érzi, kicsit most is ott van. Nyugatra vetődött keleti turista kíváncsiságával fürkészi a falut.

Kezdjük Mészáros Lőrinc polgármesterrel, aki mellékállásban az ország 86. leggazdagabb embere. Mi lesz a plakáttal, amit a Kétfarkú Kutya Párt fricskának szán? Mészáros válaszol.

– A bevándorlás és ez a plakátdolog a politikáról szól, én ehhez nem tudok hozzászólni. Politikai ügyekbe nem is akarok belefolyni. Ha valaki kiteszi nálunk ezt a szöveget, nem hiszem, hogy bárki hozzányúlna.

Átballagunk Szalai Antalhoz, akinek július 1-jén már a kertjében áll majd a hirdetmény.

– Mi csak a helyet adjuk hozzá, nincs beleszólásunk, hogy mit ragasztanak fel rá. Felőlem nyugodtan mehet az egész.

A főutcán kérdezősködünk tovább.

– Van itt morgolódás. Többen is leszednék, csak túl magasan lesz. Nem lehet elérni – vélekedik egy idősebb hölgy. Barátnője szerint rögtön lerángatják majd.

– Ketté vagyunk szakítva. Ha a falu másik végében is kitennék ezt a plakátot, ott biztosan fenn maradna. Szerintem errefelé nem sokáig lesz sértetlen.

A polgármesteri hivatalban nem így látják.

– Nem hiszem, hogy leszednék vagy megrongálnák, mert az szabálysértés lenne. – nyilatkozza egy hivatalnok. Hozzáteszi: rendőr nem vigyáz majd rá.

Kilépve az irodából egy mackóruhás férfiba botlunk. Élénken kalimpál a kezével.

– Hülyeség ez az egész. Ami a szatyromban van, többet ér minden plakátnál, és ez a falu szerint is így van – magyarázza..

Belenézünk. Tíz doboz sör fityeg benne.

– Vízöntő lehet a fickó – állapítjuk meg szinte egyszerre.

Hazafelé almát veszünk, aztán visszalépünk a jelenbe.

Pesten egy zavartnak tűnő férfi imádkozik a záróvonalon. Budán, a Széll Kálmán téren román koldus térdel. Ismerjük, a közeli munkásszállón lakik.

– Kidobtad a felcsutkát? – kérdezi kollégám, amikor kiszállok a kocsiból. Megérkeztünk, itthon vagyunk.