Celeb

Pizsamában szökött el dolgozni a lábadozó Klapka

Fái

Létrehozva: 2015.06.18.

Szívműtétje után sem tartotta be az orvos utasításait, egy percet nem volt hajlandó pihenni. Asszonya megelégelte.

A 86 éves üzletembert néhány napja operálták, rendszeressé váló panaszai miatt szívritmus-szabályozót kapott. Egy ilyen műtét után ajánlott két hétig otthon lábadozni.

– Tizenegykor jöttem ki a kórházból, és aznap már nem mentem dolgozni – legyint nevetve. – Nyolc hosszú órát itthon maradtam, csak aztán indultam el. Nagy kötést tettek rám, amit szégyelltem, ezért nem mentem be rögtön az üzletbe. Már azt sem értettem, hogyha szerdán operálnak, miért csak csütörtökön engednek ki a kórházból. Az orvos két hét pihenőt tanácsolt, az az én olvasatomban két óra.

Az üzletember felesége, Klapkáné Kiss Mari ennek persze egy cseppet sem örül. Mivel szép szóval nem ment semmire, cselhez kellett folyamodnia.

– Hú, de mérges rám ilyenkor – meséli Klapka György. – Eldugja a cipőmet, a ruhámat és veszekszik velem. Még jó, hogy nem ver meg fakanállal, ahogy anyám gyerekkoromban! De akármit is csinál, akkor is elmegyek dolgozni. Ha kell, pizsamában. Ebből állt az egész életem, bármit dolgozom, nekem örömet okoz. Ma is annyit megyek, amitől egy húsz éves is elfáradna. Reggel hatkor kelek, nyolckor már dolgozom, este fél hétre érek haza.

Mari huszonhat éve még nem értette meg, de mára kiismerte az urát, pontosan tudja, hogy minden erőfeszítése felesleges.

– Az orvos nekem mondja el az utasításait, tudja, hogy ő úgysem tartja be – sóhajt Mari. – Már többször eldugtuk a ruháit, de pizsamában is elindul a munkahelyére. Erre tette fel az életét, bele kell törődnöm.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról