Sport

Demjén Ferenc: Kamuznak Gyárfásék!

Bors

Létrehozva: 2015.06.19.

Nem igaz, amit a MÚSZ állít – mondja Demjén és Závodi. A szerzőpáros fut a pénze után, amit a vb-himnuszért kellett volna kapnia.

A Magyar Úszó Szövetség méltatlannak tartja azt a vitát, ami az Ússz, amíg élsz! című dal miatt kialakult – áll hivatalos közleményében. A szervezet kitart azon álláspontja mellett, miszerint a szerzőpáros ingyen vállalta a dal megírását.

– Ingyen vállaltuk. Valóban. A vb-pályázat eredményhirdetéséig! Azt mondtuk Gyárfás Tamásnak, előre nem tartjuk a markunkat, ám, ha a pályázat sikeres lesz, visszatérünk az anyagiakra – szögezte le lapunknak Závodi Gábor. A kandidálás sikerrel zárult, ám pénz azóta sincs. Gyárfás azzal védekezik, hogy immár nem ő az illetékes.

– Küldözgetett bennünket ide-oda. Javasolta, hogy keressük meg Kósa Lajost, ám sem a szervezőbizottság elnökével nem sikerült szót értenünk, sem Simicskó István államtitkárral – állítja Závodi.

– Ezek után mindent el tudok képzelni Gyárfásról – tette hozzá Demjén Ferenc.
A MÚSZ szerint „a helyzet feloldása érdekében Simicskó 2,5 millió forintot felajánlott a dalért a szerzőpárosnak. Az összeget a művészek kevesellték, ragaszkodnak az ötmillió forinthoz”. Amikor felolvastuk ezt a passzust Rózsinak, felcsattant! 

– Ez már megint kamu! Több államtitkár jelenlétében az hangzott el, nekik ehhez semmi közük, de esetleg ki tudnának fizetni 2,5 millió forintot. Abban maradtunk, meglátják, lesz-e erre mód. Azóta hónapok teltek el, de fejlemény persze semmi!

Závodi szerint egy ilyen dal Amerikában dollárban érne ötmilliót, s habár az ízlés kérdése, kinek tetszik, s kinek nem, ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy egyértelmű legyen, ebben a dalban komoly munka van. Arra a felvetésre, hogy a felkérést miért nem foglalták anno írásba, s akkor a sikeres vb-pályázat után bizonyítékkal a kezükben térhettek volna vissza a honorá­riumra, azt válaszolta: 

– Nem vagyunk üzletemberek. Azt hittük, ér még ebben az országban valamit az adott szó! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136167_auto_resized.jpg
vg.hu

Robbanhat az orosz bomba a Baltikumban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!