Aktuális

Részegen támadtak a budapesti megálló gyilkosai

L. E.

Létrehozva: 2015.06.19.

A rendőrökre is rátámadt N. Lajos István, aki társával halálra vert egy férfit a XIV. kerületi, Kerékgyártó utcai villamosmegállóban.

A gyilkosság helyszínén, sőt még kicsit távolabb is, mindenhol szétdobált üres és még bontatlan üvegek jelzik, hogy az elkövetők rengeteg alkoholt fogyasztottak szerda éjjel.

Úgy tudjuk, N. Lajos István és társa hangos veszekedést követően esett neki az ötven év körüli férfinak, akit annyira megvertek, hogy a Kerékgyártó utcai villamosmegállóban életét veszítette.

– Arra lettem figyelmes, hogy többen ordibálnak az utcán. Közelebb mentem, és akkor láttam, hogy két férfi ver egy harmadikat. Nekem úgy tűnt, hogy egy fiatal lány is volt velük. Egyszer csak megjelentek a rendőrök, és megpróbálták leállítani a bevadult férfiakat. Az egyik ekkor fenyegetőleg megállt, a keze ökölben volt, és rátámadt a járőrre. A rendőr ekkor előkapta a gázspray-t és lefújta a férfit – mondta el a Borsnak egy szemtanú.

A Bors információi szerint a megvert férfin már nem lehetett segíteni. A két elkövetőt a helyszínen megbilincselték, és a XIV. kerületi kapitányságra szállították. In­formációink szerint kihallgatni azonban sokáig nem lehetett egyik férfit sem, annyira részegek voltak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713435313
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139346_auto_resized.jpg
vg.hu

Toplista: egy ötfős csoport mindent visz a magyar tőzsdén, fasorban sincsenek az állampapírok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140615_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Nevetséges öngól” – kiakadt a Politico a brüsszeli konferencia-blokád miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713435313
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713435313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713435313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni