Celeb

A svájciak is esznek kutyát – például füstölve

Bors

Létrehozva: 2015.06.24.

Amikor a világ a kínai kutyahúsfesztivál miatt háborgott, Svájc hallgatott. Mivel ott is legálisan fogyaszthatják a kutyahúst.

Az egész világsajtót bejárták azok a képek, amelyek a kínai kutyahúsfesztivál főszereplőit, a ketrecben a halálukra váró, megnyomorított, megvert ebeket mutatták. De nem kell a Távol-Keletre utazni, ha hasonló szörnyűséget akarunk látni: Svájcban is fogyasztható a kutyahús, sőt még macskák is terítékre kerülhetnek. Igaz, ott – Kínával ellentétben – kereskedni nem lehet vele, de ha valaki mégis hozzájut, akármilyen fogást készíthet ebekből, az interneten ugyanis számos recept fellelhető.

Bár a törvények nem tiltják, ma már szerencsére nem örvend nagy népszerűségnek ez a fogás. A svájci Blick szerint a kutyafogyasztás szokása a falvakba, elsősorban a Rajna-völgybe és az ország középső részébe szorult vissza, s főképp paraszti körökben dívik már csak. 2008-ban a lapnak így nyilatkozott egy fogyasztó:

– Legalább évente egyszer eszem füstölt kutyahúst. A gulyás a legjobb belőle, de az egy évnél idősebb állatokkal már vigyázni kell, mert azoknak kemény a húsa – mondta a Bruno D.-nek nevezett férfi a Rajna-völgyből.

Az állatvédők természetesen még a csekély fogyasztás ellen is hevesen tiltakoznak.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek