Celeb

Rokona vádolja lopással Kis Grofót - videóval

GYLF

Létrehozva: 2015.06.25.

Nemrég Fásy Ádám jelezte, Kis Grofo az ő feldolgozásával, „A nézését meg a járását” szövegűvel futott be szép karriert, most a szolnoki énekest újabb „daltolvajlással” vádolják.

Grofo szerdán dobta netes piacra új klipjét, a „Vedd fel az öltönyöd” című dal azonban már két éve fellelhető a neten. Előadója épp Grofo nagybátyja, Palika. Ő Lejlával az oldalán, Csá csumi címmel tette népszerűvé az alkotást. Megkeresésünkre nem is titkolta, csalódott.

– A dalt Lejlával közösen írtuk és adtuk elő. A szöveget én jegyzem, a dallam egy feldolgozás – mondta a Borsnak Palika.

– Grofo korábban megkérdezte, hogy fellépéseken énekelheti-e, és igent mondtam. Arról azonban nem volt szó, hogy klipet csinál belőle és feltölti a netre. Dalszövegíróként sem vagyok feltüntetve. Le fogom szedetni a netről, és a pertől sem riadok vissza – mondta Palika.

A mulatós énekes most épp azzal a Jollyval járja az országot, akinek az oldalán Grofo az elmúlt években a No roxa áj című dal kapcsán döntögette az internetes rekordokat. Két év alatt eddig 17 millióan nézték meg a dalt, aminek egy részlete nemrég Grofo egy másik slágerébe, a Bulibáróba is bekerült. A Bors Jollyhoz fordult, aki a No roxa áj kapcsán mondott megdöbbentő dolgokat.

– A No roxa áj az én szerzeményem, és való igaz, a Bulibáróban hosszasan hallható belőle egy részlet. Zeneszerzőként azonban én sem láttam, hogy fel lennék tüntetve, de ami fontosabb, emberként jólesett volna egy hívás Grofo és zenésztársa, Pixa részéről: Haver, egy picit beletennénk belőle! – mondta Jolly. – Nem nézem ezt jó szemmel. Grofónak számos, több milliós nézettséget hozó számot írtam az elmúlt években.

Grofo a Bors munkatársától értesült róla, családon belül is lett haragosa.

– Írásban szívesen nyilatkozom – mondta Grofo, akinek el is küldtük kérdéseinket az állítólagos tiltott dalszerzések kapcsán, válaszait egyelőre várjuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...