Celeb

Nő kezét vágja Rékasi Károly

A. T.

Létrehozva: 2015.06.28.

Rékasi Károly a guillotine éles pengéje alá tette egy hölgy kezét, majd működésbe hozta a hajdan kivégzésekre szolgáló szerkezetet.

Egy bű­vésztrükkjét mutatta be így a színész, így derült ki, hogy mutatványosnak sem utolsó.

– Úgy nyolc évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. Ki akartam próbálni magam az élet több területén, próbálgattam a szárnyaim, hogy merre vezethetne az utam, ha úgy alakulna, hogy színészként nem lenne rám szükség. Mindig is csodáltam az illuzionistákat, akik egyik ámulatból a másikba tudják ejteni a nézőket. Időközben a legnagyobbaktól is kaphattam ötleteket, trükköket, például Ungár Anikótól és Holcz Gábortól. Bartha Zsolt a Barátok közt sorozattal belépett az életembe, és színházi szí­nészként sem panaszkodhatok. A jövő évadban is több új bemutató vár rám a József Attila Színházban, de a bűvészet hobbiként megmaradt az életemben – mesélte a Borsnak Rékasi.

– Körülbelül tíz mutatványt tudok, és mindig kí­váncsian szemlélem, mennyire tudok illúziót kelteni az em­berekben. A fiamnak megmutattam az összes trükkömet, és sikerült őt is elvarázsolnom, így tapasztalatot gyűjthettem az élő „bevetésekre”.

Az ötvenhárom éves színész a közelmúltban a kedvesét, Pikali Gerdát is meglepte tudományával, aki izgalommal szemlélte, párja hogyan készülődik az esti fellépé­sére. Rékasi elárulta, nemcsak a nézőket, hanem Gerdát is lenyűgözte legutóbbi estjén.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról