Aktuális

Hatéves kislányt vett feleségül a harmincas férfi

Bors

Létrehozva: 2015.07.02.

Bár a gyermekházasság 2006 óta szinte egész Indiában tilos, mégis burjándzik a tiltott menyegzők bizarr hagyománya.

A 35 éves indiai Ratan Lal Jat nemrégiben úgy döntött, hogy megházasodik, ám mátkájául nem egy korabeli nőt, hanem egy, mindössze 6 esztendős kislányt választott. A menyegzőt már meg is tartották Gangrar falu egyik templomában, ahol csak öt tanú – köztük a lány szülei – volt jelen a házasulandók mellett. Bár Indiában a vallási törvények sokszor a jog felett állnak, a férfit egy 2006-os törvény értelmében a rendőrök őrizetbe vették.

Az még csak hagyján, hogy a házasulandó felek pénzért keltek egybe, ugyanis a lány családját meg nem nevezett összeggel támogatta meg az újdonsült férj, aki egyébként a városi tanács egyik befolyásos tagja. Az esküvőről ráadásul fotók is készültek, amik a közösségi oldalakon keringeni kezdtek. Ratan Lal Jat a hatóságoknál azzal védekezett, hogy egy ősi hagyomány kedvéért nősült meg: viszonyt szeretett volna kezdeni egy házas asszonyal, amire a „nata pratha” elnevezésű indiai szokásjog értelmében csak akkor van büntetlenül lehetősége, ha ő maga is házas és természetesen mátkáját anyagilag kárpótolja. A kislány egyébként bár papíron feleség lett, továbbra is a szülői házban cseperedhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól