Aktuális

Nudistákat szolgáltak a becsapott magyar diákok

H. Á.

Létrehozva: 2015.07.04.

Amerikai gyerektáborba készült dolgozni tizenkét magyar egyetemista, de lurkók helyett nudistákat kellett kiszolgálniuk.

12 magyar egyetemista vállalt munkát egy pennsylvaniai gyerektáborban, hogy megismerhessék a kultúrát, és nyelvet tanuljanak. A dolog azonban nem úgy sült el, mint várták.

– Nem egy gyerektáborba csöppentünk, hanem nudista táborozók közé. Nem csak nudisták, naturisták is voltak: azaz nem csak meztelen strandolásról szólt a történet, mert az ilyen felfogású emberek mindent pucéran csinálnak. Úgy esznek, isznak, sportolnak. Amikor étkeztek nekünk kellett ki­szolgálnunk őket. Nagyon kellemetlen volt. Főleg a velünk lévő fiatal lányoknak, akik igencsak szégyellték magukat az idősebb férfiak látványa miatt – mesélte a Borsnak egyikük.

Telefonon és interneten keresztül sikerült néhányukkal felvennünk velük a kapcsolatot. A fiatalok kérték, hogy nevüket ne említsük, mivel szeptemberig még a táborban dolgoznak.

Elmondásuk szerint körülbelül egy ötvenfős, főleg idősebbekből álló nudista és naturista csoportot kellett egy hétig kiszolgálniuk. Egy magyar szervezeten keresztül vállaltak nyári munkát. – Nem szóltak a nudista dolog miatt, ha előre tudjuk, akkor másik táborba megyünk. A szintén velünk dolgozó lengyeleknek szóltak – teszi hozzá a magyar diák.

Egy hét után már valóban gyerekek érkeztek a táborba, de ezenkívül is maradt panasza a fiataloknak. Nehezményezik, hogy nem a megállapodás szerint kaptak eddig szabadnapot: három hete vannak kint, és még nem volt teljes szabadnapjuk.

Az egyetemisták felkeresték Rónai Péter amerikai magyar ügyvédet, aki már számos kártérítési pert – többek közt a philadelphiai kacsahajó, vagy a Costa Concordia magyar áldozatainak ügyét – vitt sikerre. A sztárügyvéd képviseli a philadelphiai vonatbaleset áldozatait is.

– Nemrég vállaltam el az ügyet, egyelőre nem sokat tudok mondani. Annyi biztos, hogy az egyetemisták az őket ért sérelmekért akár egymillió dolláros – kb. 270 millió forint – kártérítésre is számíthatnak – nyilatkozta a Borsnak Rónai. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor