Celeb

Egy klubbal kárpótolta édesapja Singh Vikit

Fái

Létrehozva: 2015.07.14.

Singh Viki hosszú évek után a Rising Starban került igazán közel az édesapjához. A sikeres üzletembert bánthatta, hogy eddig nem támogatta a lányát, mert most úgy döntött, kárpótolja. Egy klubot, a Day–Cee-t hozta létre, ahol Viki énekelhet, taníthat kedvére.

– Apu az elmúlt húsz évben, amióta énekelek, ellenezte, hogy ezt csináljam – mesélte Viki a klub megnyitóján. – Azt akarta, hogy jogász legyek, sikeres üzletember, mint ő. Akkor érezte volna, hogy biztonságban vagyok. Féltett. Az, hogy énekeltem, a nagypapát juttatta eszébe, aki a család fekete báránya volt. Rawel Singh hiába volt Indiában szupersztár, nem volt olyan hivatása, amire felnéznek.

Az édesapa, Viktor Singh arisztokrata családból származik, jogi egyetemet végzett Münchenben. Sok európai országban vannak üzletei, sőt a tengerentúlon is, de hazánkat tartja a bázisnak.

– Az ő szemében eddig csak énekelgettem. Szerinte akkor lettem sikeres, amikor bekerültem a tévébe. Eddig miért nem jutott eszébe, hogy segítsen? Számára az a siker, ha felismernek az utcán, ha megvan az első saját dalom, klipem. Persze, ettől én is boldog vagyok. Örülök, hogy ebben a családi vállalkozásban együtt lehetünk, barátok, tanítványok és az apukám. Energiát tett bele, hogy legyen egy hely, ahol kiteljesedhetek.

Viki szülei huszonöt éve elváltak. Az édesapa ma is azt mondja, óriási szerelem volt az övék, de mivel az asszony nagyon kemény nő, nem működött a házasságuk.

– Húsz év után most először beszélnek egymással barátin, most buliznak együtt újra – árulja el Viki könnyes szemmel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712412
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel