Celeb

Dongalábbal született Solti Ádám

Fái

Létrehozva: 2015.07.15.

Műtétek sorozata kellett ahhoz, hogy a Barátok közt színészének lába mára tökéletesen működjön. Ádám ugyanis fejlődési rendellenességgel született.

Ádám bánatos arccal fájlalja a lábát. Mint kiderül, ez nem sportbaleset.

– Gyerekkorom óta fáj, és hamarabb elfárad, mint másoké – meséli a Barátok közt színésze.

– Szerencsémre a menyasszonyom ápol, ha pihenésre van szükségem. Mindenkinek van keresztje, gyenge pontja. Ami Achillesnek a sarka, nekem az egész lábam – neveti el magát Ádám.

– Gyerekkoromban rengeteget voltam kórházban, mert dongalábbal születtem, sokszor meg kellett műteni. Az elsőnél négyéves lehettem. Nagyon féltem. Megoperáltak, összedrótozták a lábam. Muszáj volt, mert a térdem előre állt, a bal lábfejem meg befelé fordult. Az első kettő nagy műtét volt, aztán kisebbek következtek. Néhány év alatt lezajlott, de édesanyámat nagyon megviselte. Évekig volt gipszben a bal lábam, egy anyának nem könnyű ezt látni. Onnan lehetett tudni, hol vagyok, hogy kopogott a gipszem, amerre jártam. Mintha kolomp lett volna a nyakamban. Édesanyámnak a szíve szakadt meg értem. Megerőltettem, ezért ez a lábam fáj, most ezt ápolgatom.

Pedig Ádám most nem pihenhet, amellett, hogy forgat a Barátok közt csapatával, színházi premierje is lesz.

– Már most készülök arra, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon komolyan igénybe fogom venni a lábam, amikor A nyomorultakat játsszuk. Marius szerepére ké­szülök, már sokkal ma­ga­bizto­sabban, amióta a Tanár úr meg­nyug­­tatott: „Jó lesz ez, Ádám!” Augusztus 14-én lesz a premier. Elég izgulós vagyok, de ez inkább megfelelési kényszer, mert a legjobb szeretnék len­ni. Kértem Bernit, a menyasszonyomat, hogy jöjjön velem Sze­gedre. Egyrészt azért, mert ­szerelmes vagyok belé, másrészt mert így a munka mellett nyaralhatunk is egy kicsit. Olyan so­kat dolgozom, ha akad egy ilyen lehetőség, ki kell használnunk. 

A betegségről

Elég gyakori lábfejlődési rendellenesség. A lábfejek befelé fordulnak, a támaszkodás az ujjpárnákon történik, a sarok szinte nem is érinti a talajt. Mivel hibásan áll a láb, az elváltozás érinti a lábfej csontjait, ínszalagjait, ízületeit, de még az izmokat is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089438_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ez lesz Tokaj egyik szégyenfoltjának helyén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086801_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088529_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711704315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711704315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel