Celeb

Talpon maradt Gundel Takács Gábor

uv

Létrehozva: 2015.07.19.

Politikai csatározások ide vagy oda, a köztévé egyik legsikeresebb műsora ősztől ismét képernyőre kerül.

Ahogy azt az év elején a Bors megírta, az ország kedvenc vetélkedőjét – amelyet a Simicska Lajos nevéhez kötődő Hung-Ister Zrt. gyártott – levette a műsorról a köztévé. A megszűnés oka gyaníthatóan a miniszterelnök és a befolyásos üzletember viszonyának megromlása volt. Az ügy kirobbanásakor nem lehetett tudni, újraindul-e valaha a műsor, ami mára már nem kérdés. A MTVA függetlenítve magát a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó produkciós cégtől, már saját maga készíti a kvízműsort.

– Az MTVA még több, mint száz Maradj talpon! rész szerzői jog tulajdonosa, így a visszatérés nem meglepő, a műsort csak szüneteltettük. A népszerű vetélkedő a 2015 őszi évadtól belső gyártású műsorrá változik, amelynek a forgatásai július végén kezdődnek – informálta a Borsot a csatorna, amely a korábbihoz hasonló sikert remél a műsortól.

A játékosok válogatása már folyik, és a résztvevők nagyon örülnek, hogy végre játszhatnak. A műsor házigazdája továbbra is Gundel Takács Gábor lesz, akit ez a jó hír fogadott, hazatérve a családi nyaralásról.

– Reméltem, hogy ez hamarosan megoldódik valahogy. A szünet és az újraindulás politikai hátterét nem tudom, és nem is az én hatásköröm, de nagyon örülök, hogy ismét vezethetem a vetélkedőt – mondta a Borsnak jókedvűen a műsorvezető, akit telefonon ért utol munkatársunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086819
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086819
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086819
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086819
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria