A Bors a nagyfai börtönkórházban találkozott a csalásért elítélt vállalkozóval. Stadler József ugyanis nagybeteg. Tavaly azt mondták neki az orvosok: egy napja van hátra...
Csak engedéllyel, szigorú biztonsági előírások betartása mellett léphettünk be a nagyfai börtönkórházba. Habár kórházról van szó, háromméteres szögesdrót kerítés választja el a szabad világtól. Attól a világtól, ahova egykor Stadler is tartozott. Attól a világtól, ahol Stadler volt a király. A dúsgazdag vállalkozó, aki focicsapatot csinált, stadiont épített, akinek sokan ettek a tenyeréből...
Fáradt tekintet
Mikor belépünk a kórterembe, hamar megállapítjuk, nincs jól. A tekintete fáradt, a tartása görnyedt. Akkor mosolyodik el először, amikor a régi időkről mesél, különösen ha a gyerekkora kerül szóba.
– Már hatévesen négy felnőtt ember bérét kerestem meg – mondja. – Egy tanyán nőttem fel, a közeli tanyatulajdonosok teheneit, lovait őriztem. Darabját ötven forintért. Tizennyolc évesen már kis Polszkim volt. A pénzhez mindig is értettem, bármibe kezdtem, sikeres voltam. Ha hagynak, még mindig a csúcson lennék...
Már nincs a csúcson, és nem is gondol arra, hogyan kerülhetne újra vissza. Tavaly tavasszal állapota annyira leromlott, hogy már a legrosszabbtól kellett tartani. Büntetését két hónapra fel is függesztették.
A halál közelében
– Meghalni küldtek haza, idős nagybeteg édesanyám ápolt. Tökölön és Szegeden is többször műtöttek hasnyálmirigy-problémákkal. Utoljára azt mondta az orvos: lehet, csak egy napom, legfeljebb egy hetem lehet hátra. Negyvennégy kiló voltam, a sírhelyemet is megváltottam.
Hol vannak már a boldog idők, amikor a saját magáról elnevezett focicsapat a saját maga által épített stadionban játszott? A Stadler-féle bulikat azóta is emlegetik a környéken, ökörsütés, dínom-dánom volt, Stadler nem fukarkodott senkivel.
– Szerettem, ha a környezetemben jól érzik magukat, de ezekből a bulikból én élveztem a legkevesebbet. Általában tárgyaltam ezalatt is.
Aztán börtönbe került. Először három évet ült.
– Tíz, tizenkét évekről is szó volt, az eljárást is többször újrakezdték. Végül az egyik bíró azt mondta: kénytelen elítélni, mert ha felment, és kártérítésre perelem az államot, a költségvetést is megrendítem. Sok befolyásos barátom volt, akik a bajban persze már nem álltak mellém. Sose kértem tőlük segítséget, de hiába is kértem volna. Sokan kérdezik, hogy a betegségem miatt miért nem kérek kegyelmet? Hát kértem! Nyolc hónap múlva válaszolt a köztársasági elnök. Elutasította a kérvényemet...
Februárban szabadul
Első szabadulása után még talpra állt, Solton nyitott ruházati nagykereskedést. 2011-ben csalás miatt ítélték el négy év tíz hónapra, tavaly újabb vádpontok miatt ismét kapott két év tíz hónapot, sőt egy újabb eljárás is indult ellene adócsalásért.
– Februárban szabadulok, már alig várom. Az első dolgom lesz elmenni a kedvenc dunaföldvári csárdámba, ahol bográcsban főznek nekem birkapörköltet. Az jó lesz! – feleli, amikor szabadulása utáni terveiről kérdezzük. Már nem gondolkodik nagyban, ha ehet egy jót, már annak is örül.
És hogy megbánt-e valamit hullámvasutakkal teli életéből a 66 éves egykori juhász? Azt mondja, semmit, azazhogy egy valamit mégis:
– Nem kellett volna stadiont építenem, az hozta rám a bajt! Ha nem teszem, talán most is szabad és egészséges lehetnék...
