Sport

Elütötték Olaszt az olimpiától

j.

Létrehozva: 2015.07.28.

Nem kisasszonyok sportja a hosszútávúszás. A kazanyi vb-n a 10 kilométeren zajló pofozkodásnak ezúttal Olasz Anna látta kárát. 

A legjobb hosszútáv­úszónők pankrációmérkőzéseken is jó eséllyel léphetnének ringbe. A 10 kilométeres táv közben olyan pofonok és rúgások színesítik a küzdelmet, hogy erős férfiakat is leteríthetnének vele. Nem csoda, hogy a nádszál vékony Olasz Anna szinte sírva utalt arra a célba érkezés után, hogy komoly „bokszmeccsek” zajlottak a vízben.

– Olyan dolgok is történtek, amelyekről nem szívesen beszélnék – nyilatkozta a 21 éves úszónő, aki a 11. helyen ért célba, így búcsút inthet a riói olimpiának. – Úgy látszik, az olimpia nem az én műfajom, másodszor is egy hajszállal maradtam le róla.

Risztov Éva éppen egy hellyel előrébb végzett Annánál, így Rióban megvédheti Londonban szerzett olimpiai bajnoki címét.

– Ez majdnem nagyobb dolog, mint egy olimpiai érem – mondta elérzékenyülve Risztov. – Megmutattam a világnak és Magyarországnak, hogy még lehet rám számítani.

Mellesleg az 5 kilométeres futam után is többen panaszkodtak, hogy egyesek elképesztően durvák a vízben. Tavaly áprilisban egyébként pont Risztovot zárták ki – verekedésért! – az eilati versenyről, pedig senki sem volt a közelében. Márciusban pedig a kínai Jen Sze-csü úgy fejbe rúgta Kiss Nikolettát, hogy ki kellett menteni a vízből. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja