Aktuális

Lefejezte barátnőjét, de Isten megbocsátotta

Létrehozva: 2015.07.28.

A sérült férfi barátnőjét és két kutyáját is lefejezte, majd kiszúrta szemét és könyökétől amputálta karját.

George Looney már egy ideje nem hallott a pár felől, ezért elment hozzájuk látogatóba. Bekopogott az ajtón, mire a férj válaszolt is, majd megjelent pucéran. A férfi szemén furcsa sérülések voltak, de ennél is különösebb volt, hogy karjának egy része hiányzott. A vendég próbálta kideríteni, hogy mi történhetett, ami ezt a sokkoló állapotot eredményezte.

Looney megkérdezte, hogy minden rendben van-e, mire a férj lassan kibontakoztatva a történetet, de bevallotta szörnyű tettét, hogy lemészárolta családját, de már minden rendben van mert Isten szerint oké volt. A férj ezután kért egy cigarettát és rágyújtott. Loneey csak ezután ment be a házba, ahol szeme elé tárult a földi pokol. A falakat mindenhol vér borította, de a bútorok és a föld is vörös volt. A férfi elrohant telefonálni és hívta a rendőrséget.

A kiérkező nyomozok a másik szobában megtalálták a nő fejét, ahogy a két kutyáét is. A pár egy lelki egészségért felelős központban ismerte meg egymást, ahol mindkettőjüket betegként kezelték. Az agresszióval és erőszakkal volt korábban problémájuk, a férfit gyilkossági kísérletért, míg a nőt családon belüli erőszakért kezelték.

A férfit kórházba szállították, innen kerül majd csak börtönbe tettéért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei