Celeb

Megfüstöltette a kamiont Vajna Tímea

K. B. V.

Létrehozva: 2015.07.30.

Lehet repülő, sportmotor, Audi R8-as, de mostantól akár kamion is, Vajna Timinek mindegy, milyen járművön, csak száguldhasson.

Andy Vajna felesége szerdán a kiskunlacházi repülőtéren robogott egy öt és fél tonnás versenykamionnal. Először csak figyelt Kiss Norbert versenyző mellett, majd elfoglalta a sofőrülést. A fejét is beverte, de nem érdekelte, profiként füstöltette a gigantikus kerekeket.

– Nehéz volt vezetni a hatalmas kamiont. Az egyik kanyarnál túlpördültem, hirtelen azt sem tudtam, hol az eleje. A fejemet is bevertem, megrándult a nyakam, de csak egy pillanatig éreztem – magyarázta a kamionozás után Timi.

Ezek után pedig egyáltalán nem meglepő, hogy Timi nem csak akkor hajt szédítő sebességgel négykerekűt, ha a kamion Európa-bajnokságot akarja reklámozni, hanem a hétköznapokon is, amikor méregdrága sportkocsiját vezeti. Szerdán is azzal érkezett.

– Igyekszem mindig betartani a sebességkorlátokat – hangsúlyozta Timi.

Már két gyereket akar a férjétől

A gyerekvállalásról is kérdeztük Tímeát:

– Még 35 éves korom előtt szeretnék szülni, most 33 vagyok – erősítette meg, és már nem csak egy bébiben gondolkozik. – A legfontosabb, hogy egészséges legyen, de elsőként egy kislányt szeretnék, utána jöhet egy kisfiú – magyarázta a feleség, aki most inkább férje közelgő születésnapjára koncentrál. – Nem lesz olyan nagy buli, mint tavaly, amikor Andy hetvenéves volt, de meglepetéssel készülök. Olyasmivel, ami nagyon egzotikus, és lehet tanítani – mondta sejtelmesen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel