Aktuális

40 percig küzdött az orvos a vécében talált újszülött életéért

Bors

Létrehozva: 2015.07.31.

Hatalmas szerencséje van az apróságnak, hogy nem sokkal világra jövetele után rátaláltak. Mondhatni: egy napon kétszer született meg.

Csecsemőt talált egy utas a müncheni reptér egyik vécéjében. A nő a 2-es terminál melletti parkolóház illemhelyére ment be szerda délután negyed négy tájban, ott lelte a mozdulatlan újszülöttet. Csak néhány perce jöhetett a világra, nem sokkal korábban vágta el a köldökzsinórját az anyja, aki aztán otthagyta a magatehetetlen gyereket.

A nő, akinek feltehetőleg az életét köszönheti a baba, épp talált a közelben egy rendőrt, akinek szólhatott. A vécét lezárták, mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Egy gyerekorvos 40 percen át küzdött a kislány életéért – sikerrel. Stabilizálták az állapotát, és repültek vele a kórházba. A rendőrség tájékoztatása szerint jók a baba túlélési esélyei.

A gyerek biológiai anyját egyelőre még nem találták meg. A bűnügyi rendőrségen negyven embert állítottak rá az ügyre, mind a nőt keresi, aki a saját újszülöttjét veszélyeztette. Azonnali intézkedésként átfésülték a repteret, leállították a gyorsvasúti szerelvényeket, minden utasnak ki kellett szállnia.

Max, a négyéves rendőrkutya szagot fogott, egy taxidrosztig tudta követni az anya nyomát. Feltehetőleg beszállt ott egy autóba. A rendőrök most a térfigyelő kamerák felvételeit elemzik – írja a Bild.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713308709
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713308709
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte