Aktuális

Ha tényleg ezt tette Zoli, rohadjon meg a börtönben!

Délmagyar

Létrehozva: 2015.07.31.

Két nevelt gyermekét, egy akkor 6 éves lányt és egy 10 éves fiút bántalmazott szexuálisan több alkalommal a rendőrség gyanúja szerint a magyarcsanádi H. Zoltán, aki azt az időt használta erre, amíg élettársa, a gyerekek édesanyja aludt. A nő megdöbbent azon, amit a férfi tett - inkább agresszív embernek ismerte.

– Meg vagyok döbbenve. Ha tényleg azt tette Zoli, amivel vádolják, azt kívánom, rohadjon meg a börtönben! – mondta annak a két gyereknek az édesanyja, akit a rendőrség gyanúja szerint nevelőapjuk szexuálisan bántalmazott.

A megyei rendőr-főkapitányság lapunkat úgy tájékoztatta, a nyomozás eddigi adatai szerint a 32 éves H. Zoltán akkor 6 éves nevelt lánya és 10 éves nevelt fia sérelmére követett el szexuális bűncselekményt 2014 januárjától Magyarcsanádon.

A megalapozott gyanú szerint több alkalommal kihasználta, hogy élettársa alszik, átment valamelyik gyerek szobájába és ott őket szexuális bűncselekmény eltűrésére kényszerítette. A gyerekeket 2014 novemberében nevelőszülőnél helyezték el, ezután merült fel a bűncselekmény gyanúja. A büntetőeljárás hivatalból indult a magyarcsanádi férfi ellen. Szerdán fogták el, méghozzá mint a faluban mesélték, igen komoly rendőri erők bevetésével.

A 29 éves Krisztina a Délmagyarnak azt mondta, a gyerekek nem jelezték, hogy a nevelőapjuk bántotta volna őket és ő sem vette észre a férfin, hogy más szemmel néz rájuk, mint ahogy az normális. Sőt, inkább szigorú volt velük, még azt sem engedte meg nekik, hogy átjöjjenek az ő szobájukba. Krisztinával is hasonlóan bánt, mi több, egyszer megverte, egyszer pedig megrugdosta. Született egy közös gyerekük is, a kisfiú azonban, egészen pici korában kórházba került agyvérzés gyanújával, amit a feltételezések szerint valamilyen sérülés okozhatott. Krisztina azt mondja, most már kezdi elhinni, amit a faluban beszélnek, hogy ebben is a férfi keze van.

A gyerek még mindig kórházban van, kómában. A két másik gyereket ez után az eset után vették állami gondozásba, ő pedig idén márciusban költözött el Zoltántól. Bő egy évig éltek együtt.

– Féltem tőle. Fenyegetett, sms-ekkel zaklatott – mesélte, és az egyik ilyen üzenetet meg is mutatta nekünk. Krisztina most Apátfalván, az édesanyjánál lakik és közmunkásként dolgozik, hétvégente pedig napszámba jár. Nagyon szeretné visszakapni a gyerekeket, akiket november óta nem láthatott.

A férfiról Magyarcsanádon azt mondták, állami gondozott volt, 3-4 éve költözött a faluba. Volt, aki úgy fogalmazott, szellemi fogyatékosnak tűnt, más viszont úgy jellemezte, nagyon ravasz, kétszínű ember. Abban mindenki egyetértett, hogy jellemzőek voltak rá a dühkitörések, az agresszív viselkedés. Közmunkásként dolgozott. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedésről – a Csongrád Megyei Főügyészség indítványára – pénteken határoz a nyomozási bíró.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól