Aktuális

Hűtőtáskában hordják haza a köveket a magyar turisták

K. V.

Létrehozva: 2015.07.31.

Rab-szigeten talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné Iszak Istvánt. Ahogy a magyar turisták viccesen mondani szokták, arrafelé István a király. A 40 éves férfi népszerûsége töretlen.

Rab gyönyörű óvárosának épületeit díszítő ólmozott üvegablakai mind Iszak István két kezét dicsérik. A mester főleg a téli hónapokban foglalatoskodik a színes, gyönyörű üvegekkel, sőt műhelyében ezen kívül bútorok restaurálásával is foglalkozik.

A nyár viszont a város kikötőjében köszönti Istvánt, ahol hajóutakat szervez és csábítja honfitársait egy-egy romantikus, hajós vacsorára vagy éppen egész napos túrára. Aki nem beszél nyelvet, az is biztosra mehet, hogy megleli.

Elég csak kimondani a keresztnevét, és az egymás mellett sorakozó vízitaxisok és a hajók legénysége egy emberként mutat a tengerbe nyúló óváros kikötőjének azon részére, ahol a magyar férfi található.

– Most a Barba Sime üvegfenekű hajón dolgozom, ahol komplex programokat adunk a turistáknak, normális, elfogadható árakon – mondta István a Borsnak.

– Száz méterről bárkiről megmondom, hogy milyen nemzetiségű és hogy mit várhatok tőle. A sziget homokos strandjai miatt népszerű a kisgyermekes magyar családok körében, és a tavalyi visszaesés után idén újra szép számmal jönnek. Honfitársaim élelmesek, mindig mosolyt csalnak az arcomra, amikor egy hajókirándulás után hűtőtáskában, szatyrokban hozzák a követ, mondván, jó lesz otthon a sziklakertbe, ráadásul ingyen van. Ugyanakkor sokan visszajárnak, a múlt héten is volt egy magyar társaság, aminek háromszor is intéztem hajót, és jó volt látni az elégedettséget az arcukon. A szezon május végén kezdődik, amikor már lehet fürdeni a tengerben, és szeptember 20-ig tart. Utána két hétig szinte hozzám sem lehet szólni, az elemeim lemerülnek, nekem is fel kell töltődnöm. Hegyet mászok, túrázom, engem ez pihentet. Aztán pedig irány a műhely – magyarázta a Borsnak.

A horvát televízió, a HRT1 a közelmúltban dokumentumfilmet is forgatott róla. Másnap majd szétszedték, sorra kérték tőle a kikötőben az autogramot.

 – Tudjátok, ez a kampány része – viccelődtem velük. Ha legközelebb láttok a tévében, akkor már a parlamentben fogok ülni, mint magyar kisebbségi képviselő – nevetett István.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek