Gipszelt lábán kívül nem látszik rajta, hogy egy hónapja darabokra törte a testét egy balesetben. Szerelmével, Pikali Gerdával otthonukban fogadták a Bors újságíróját.
Aznap reggel Gerda papája járt nálunk, ásványvizet hozott. Elnézést kértem tőle, amiért nem tudok segíteni neki cipekedni, mert nagyon siettem. Motorra pattantam és egy rádióinterjúra mentem, aztán rohantam a Barátok közt forgatására. Amikor végeztem, mint mindig, hívtam Gerdát. Nem vette fel, ő is dolgozott. Küldtem neki egy SMS-t, hogy „két jelenet vége”, majd ételt vásároltam. Rémlik, ahogy kilépek az épületből és készülődöm a motornál. A legközelebbi emlékképem már két héttel későbbi.
Egy ködfátyolon át látom magam és az ápolónőtől követelem a szabadságomat. Nem értettem, hol vagyok, miért nem enged el és mi történik velem. Elmondtam neki, ha nem mehetek el, feljelentem a rendőrségen. Egyáltalán nem biztos, hogy ez már egy teljesen tiszta tudatú pillanat volt.
Egyszerűen nem fogtam fel, mi az, hogy két hét hiányzik az életemből? Hallom a híreket, melyek akkor történtek, nagyjából fel is fogom, de nem értem. Hogy lehet, hogy működtem és még sem? Lassan barátkozom a gondolattal, és nem hátra, előre nézek. Gerda nagyon okosan kezeli a helyzetet. A második itthon töltött napunkon látta rajtam a nyitottságot, hogy képes vagyok befogadni, amit mond és mesélni kezdte a történéseket. Sokszor nem is hittem el, hogy én vagyok, akiről mesél. Alaposan beütöttem a fejem.
Nem tekintek visszafelé. Inkább arra koncentrálok, most hogyan tudom elkerülni, hogy Gerda segítségét kérjem minden pillanatban. Ő tényleg itt van körülöttem, segít, én meg igyekszem csendben, lopakodva intézni a dolgaimat, például kivinni a saját tányéromat… Nehéz, hogy férfiként ily módon egy másik ember segítségére szorulok.
Hihetetlen, amit végigcsinált velem, mellettem. Ő, az édesanyám, a húgom és az egy szem barátom, Józsi is.
Egészen biztos. Részemről biztosan, hisz van mellettem egy nő, egy csodálatos nő, aki indokolatlanul mellettem áll a bajban. Értem ezalatt azt, hogy nem köt össze minket sem gyerek, sem papír, szertartás sem szentesítette a kapcsolatunkat, mégis odaadással gondoz. Ez egyértelmű utcába fordította a kapcsolatunkat.
Én nem erről beszéltem, magasabb szinten gondolkodtam, de ha lesz mondandónk, szólunk.
Bőgtem. Nem kicsit. Az ajtónk előtt van egy pad, ami még a fiam üknagyanyjáé volt. Arra ráültem és bőgtem, mint egy gyerek. Nem tudom megmondani, hogy miért. Talán az érzésért, hogy folytatódhat tovább az életem.
Igen. A barátomat már megkértem, nézzünk nekem egy motort, mert a legkínosabb, hogy amit összetörtem, nem is az enyém volt, hanem az ő feleségéé.
Fontosnak tartom, hogy teljes valójában éljem meg az életem. Sokszor gondolok arra, hogy adott napon szerettem-e eléggé a szeretteimet? Adtam nekik valami pluszt aznap? A jó istennek joga van megvonni tőlem a napjaimat, de amikor magamban elszámolok majd, és arra jutok, hogy ezt sem, vagy azt sem csináltam meg, az sem jó. A motor nekem nem szórakozás, hobbi, hanem munkaeszköz. Nem az a kérdés, akarok-e még motorozni, hanem akarok-e még dolgozni? A válasz igen. Városi motoros vagyok, arra használom a motort, hogy egyik munkahelyről elmehessek a másikra. Soha nem volt balesetem. Nem szoktam butaságot csinálni.
Jágó szerepétől mély kalaplengetéssel elbúcsúzom. Érdekes, hogy soha nem vágytam szerepekre. Inkább olyan van, amitől féltem, mint a tűztől. Fohászkodtam a jó istenhez, ne kelljen Rómeót játszanom, de Jágó mindig bennem volt. Most megadatott, de nem tudom elvállalni. A Bűntény a kecskeszigeten című darabot már korábban lepróbáltuk, az majdnem a tervezett időben mehet. Elő is vettem a szövegkönyvet, de még nem tudok sokat egyhuzamban olvasni. Pedig ki lehetne használni az alkalmat, úgysem tudok mit csinálni, mint olvasni.
Boldogság az van. Élek. Ez elég ok a boldogságra, de ha a Gerdával közös, kétszemélyes Boldogság című darabunkról beszélünk, az is lesz, csak kicsit később. Talán még az első évadban sikerül bemutatnunk. Döbbenet, hogy még el sem kezdtük a próbákat, máris vannak vidéki szerződéseink. A hatalmas érdeklődést nézve, biztos vagyok benne, hogy száznál többször megy majd az előadás.
Igen, felraktam a hírt, hogy élek, jól vagyok. Az emberek nagyon sokfélék. Rengetegen támogattak, és van, aki ezt arra használta fel, hogy pénzt kérjen tőlem. Én arra használom az internetet, hogy az emberek ne a bulvár alapján kialakított képet lássák rólam, hanem a valóságot. Ne a szenzációt keressék bennem, hanem azt, aki amögött lakik. A teljesen hétköznapi pasast, akinek a színészmesterség az élete.
Most mondom ki hangosan először, de van bennem félelem, hogy sikerült-e felismernem a jó isten üzenetét. Én nagyon akarok még élni, dolgozni, jó dolgokat alkotni. Lesz elég energiám mindehhez? Jól értelmezem az üzenetet? Már sejtem, mi az, de a módot a végrehajtáshoz még nem tudom pontosan. Most itt ülök a házban, pedig lenne dolgom elég. Türelmet tanulok. Megpróbálok normálisabban élni.
Meg kell tanulnom nemet mondani…
Életútja:
1960–70-es évek
1962. szeptember 25-én születik, Jászberényben. Egy húga van. A városban végzi elemi és középiskolai tanulmányait is.
1980–90-es évek
A Liska József Erősáramú Szakközépiskolában érettségizik, majd színészdiplomát szerez a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. feleségül veszi Détár Enikő színésznőt. Megszületik Eszter lánya. Diploma után a Madách Színházba szerződik, majd több teátrumban is dolgozik. Beindul tévés karrierje is. Első filmje az
Isten teremtvényei.
2000-es évek
Megszületik Zsigmond fia. Csatlakozik az RTL Klubon futó Barátok közt címû sorozathoz. A József Attila Színházba szerződik. Elválik.
Napjainkban
Motorbalesete után lábadozik. Szerelme, Pikali Gerda színésznő mindenben támogatja. Készülnek közös, Boldogság című darabjuk bemutatására.