Aktuális

A Balatonból húzták ki az ájult férfit a tinik

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2015.08.01.

Nem mindennapi hőstettet hajtott végre két gyulakeszi tini: a 16 éves Béci és a 14 éves Dennis egy ájult embert húzott ki a Balatonból. A felnőttek csak nézték…

Csupán a nyár elején lettek barátok, mégis egy életre szóló élmény köti össze Nyírő Bénit és Fazekas Dennist: egy ember nekik köszönheti az életét. A két tini a Balaton közelében, Gyulakeszin lakik, egy este pedig épp a szigligeti strandon fürödtek.

– A stégről ugráltunk be a vízbe, ahogy szinte mindenki. Épp egy negyven körüli férfi készült egy fejesre, még mondtam is Dennisnek: nézzük meg, milyet ugrik. Hát, egy fejest próbált, de merőlegesen, fejjel előre érkezett. Utána elmerült – kezdte a Borsnak az idősebbik, 16 éves életmentő, Béni. A fiúk elmondása szerint az ugró ezután eltűnt a Balaton hullámai közt. Ahol elmerült, nem mély a víz, mégsem látták felbukkanni. Csupán a víz bugyborékolt ott, ahol elsüllyedt. Később a tarkója egy pillanatra feljött a víz színére, majd újra lesüllyedt a test.

– Ezután mondtuk egy közelben fürdőző felnőttnek, hogy mi történt, és baj lehet, de ő csak legyintett, s azt mondta: ne viccelődjünk. Így hát beugrottunk a vízbe megkeresni. Sikerült a lábammal kitapogatni a víz alatt. Rögtön kihúztuk a stégre – veszi át a szót a 14 éves Dennis.

A kimentett férfi orrából, szájából dőlt a víz, nem volt pulzusa, és nem is lélegzett. Mivel Béni nemrég tette le kismotoros jogosítványra a vizsgát, tudta, hogy kell stabil oldalfekvésbe tenni. Valaki aztán hívta a mentőket, mire kiértek, a férfi magához tért. Zsibbadt a karja, nem érezte a lábát. A fiúk szerint lebénulhatott. A férfiról csupán annyit tudni, hogy a győri kórházba szállították a mentők.

Nem élte volna túl

Kerestük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot: – A férfinál gerincsérülésre kellett gyanakodni. A beteg kiemelése életmentő beavatkozás volt – mondta Győrfi Pál kommunikációs igazgató.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője a Borsnak elmondta: a szigligeti strandon csak este hatig teljesít szolgálatot vízimentő. Ennek ellenére ő is azonnal a helyszínre sietett, de akkor már megkezdődött a sérült ellátása. Tar hozzátette: senki ne ugráljon olyan vízbe, ahol nem ismeri a mederviszonyokat! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei