Fülig szerelmes a Jóban Rosszban Kardos doktora

Dr. Kardos Zoltánnak, a Jóban Rosszban-sorozatban szinte minden nő megvolt a kollégái közül. Hasonlítanak ebben?

Érdekes, hogy Zoli nem nagy tudora az udvarlásnak, de valahogy mégis egész jól elevickél. Végül is én vagyok ő, de a döntéseiben, a cselekedetiben nem hasonlítunk. Vicces velejárója a napi sorozatoknak, hogy a legtöbb ember – de még néhány családtag is – rajtam kéri számon, amit Kardos doki tesz. A karakter egy idő után eggyé válik az őt játszó színésszel.

A nyughatatlan doktorral ellentétben, ön békés családi életet él.

Mondjuk, hogy családi életet! Akinek van, az tudja, hogy a békés nem a legjobb jelző. Inkább kiegyensúlyozott. Sok energia kell ahhoz, hogy az egyensúlyt a feleségemmel, a gyerekekkel fenntartsuk.

Hogyan ismerkedett meg a feleségével, Parti Nórával?

Munka közben. A Kőszegi Várszínház nyári produkciójára készültünk, a Sok hűhó semmiért című darabot adtuk elő. Nem volt közös jelenetünk, de ott láttam meg őt. Akkor tudatosult bennem, együtt kell mennünk az úton. Szerencsére, ha nem is mondta ki, de benne is. Rá hét évre ott, Kőszegen házasodtunk össze. Az egy varázslatos hely.

Kérem, ne rohanjunk előre ennyire! Egyszerűen alakult a kapcsolatuk?

Nem, mert nekem akkor volt egy kapcsolatom, amit ő tiszteletben tartott. És én is. De amikor éreztem, hogy nincs menekvés Parti Nóra elől, akkor kiléptem a másik kapcsolatból. De csak utána fedtem fel a feleségem előtt az érzéseimet. Akkor már ő is nyugodtabb volt. Nem hazudtunk, nem tettünk keresztbe senkinek. Benne volt a pakliban, hogy két szék közül a pad alá esem. Előálltam a farbával, és szerencsére nyitott szívre találtam.

Tisztességesen járt el.

Tényleg az voltam. Nem vagyok annak a híve, hogy csaljunk, mert azt a lelkiismeret nagyon megsínyli. De ha ennyire ki tud billenteni valaki abból, amit biztosnak hittem, akkor az a kapcsolat talán nem is az, aminek látszik.

Szóval nem volt mindig jófiú?

Mindig jófiú voltam, de amikor az embernek nincs családja, szabadabban él. Bár akkor is igyekeztem mindenkivel tisztességes maradni. Jobb esetben, ahogy telnek az évek, az ember személyisége is fejlődik. Jó lenne így születni, de ez rám nem volt igaz. Szerencsém van a feleségemmel, jó konstelláció, kegyelt helyzet, hogy egyformán gondolkodunk a világról, családról, munkáról.

Miért vártak az esküvővel pont hét évig?

Szóba került az esküvő a hét év alatt is, de mivel nem akartunk nagy felhajtással járó esküvőt, és azt sem, hogy csak úgy besétáljunk az anyakönyvvezetőhöz, valahogy tolódott. De amikor hét év múlva újból Kőszegen játszottunk, arra gondoltunk, milyen jópofa lenne. Fogalmunk sem volt, hogy lesz-e időpont, de megpróbáltuk. Egy hónapot töltöttünk Kőszegen, az utolsó utáni napon, ami már esőnap volt, sikerült megélnünk ezt a felemelő érzést. Velünk voltak a kőszegi barátaink a Várszínházból. Úgy volt, hogy a gyerekeink is jönnek, de ők inkább medencéztek.

Pardon, gyerekek? És nem érdekelte őket az esküvő? Nem értem.

Közben normális családi életet éltünk, és született két gyönyörű gyerekünk. Egy fiú, aki már másodikba megy és egy kislány, aki középsős az oviban. Azon a napon nagy meleg volt. Egy csodálatos helyen, a kemping és panzióban laktunk, ahol medence is volt. Az ő szemükben apa és anya eddig is házas volt, így inkább a pancsolást választották, mi meg nem erőszakoskodtunk. Elmentünk, a két tanúval az ő párjaikkal, talán ha heten lehettünk. Utána kettesben beültünk egy hangulatos cukrászdába. Még aznap este hazautaztunk az otthonunkba. Fura volt, hiszen mindig is úgy beszéltem Nóráról, mint a feleségemről. Még ha nyilatkoztam, akkor is így említettem meg.

Hozott a papír valamilyen változást?

Alapjában véve nem. Nóri nevében nem beszélhetek, de szerintem iszonyatosan jó. Jó érzéssel tölt el, hogy család vagyunk. Nekem a jegygyűrűm is fontos. Nem hordom, mert hajlamos vagyok bármit, bárhol elhagyni. Ha már nagyon hiányzik, akkor felhúzom egy időre. Ahogy édesapám is tette: alkalmakkor mindig felveszem.

Akkor az önöké valóban egy mindent elsöprő nagy szerelem, ami minden akadályt legyőzött.

Jött a nagy szerelem, amiért iszonyatos nagy hálával, köszönettel tartozunk mindenkinek. Főleg egymásnak. Mivel ugyan az a hivatásunk, igen hektikus az időbeosztásunk. Komoly szervezést igényel, hogy ki mikor van otthon, hogyan vállaljunk munkákat. Igyekszünk úgymond vetésforgóban dolgozni, hogy a lehető legkevesebbet legyen itt a bébiszitter. S ez sikerül is. Ha tudjuk, hogy a másiknak húzós időszaka lesz, akkor – ha nem kihagyhatatlan a munka – inkább nem vállaljuk. Nagyon meggondolom, hogy mit vállalok. Ezek bepótolhatatlan évek, nem vesztegethetjük el őket. Most adhatok a gyerekeimnek olyat, amit később már nem. Sokkal fontosabb, hogy ők kiegyensúlyozottan nőjenek fel, minthogy minden szabadidőmet a munkámra fordítsam. A családomat választottam. Szó nincs arról, hogy abbahagynám, de a hangsúly picit feléjük tolódott.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!