Celeb

Elköltözik Magyarországról Alföldi Róbert?

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.08.03.

A népszerű színész korábban azt mondta, csak dolgozni megy külföldre. De akkor miért árusítja ki a bútorait?

Alföldi Róbert sikeres, a következő évadra is rengeteg meghívást kapott: Triertől Szöulig dolgozik majd a világ számos táján. Ez azonban nem ok arra, hogy valaki a bútorait is eladja – pedig Alföldi Róbert most éppen erre készül.

Hivatalos Facebook-oldalára több képet is feltöltött ugyanis, amin patinás, de jó állapotú bútorok láthatók. A rendező szeretne megszabadulni két széktől és foteltől, egy 350 000 forintért kínált tálalótól és egy százezres fa asztaltól is. Ez utóbbi kettő eredeti francia art deco darab az 1930-as évekből.

A Bors őt nem tudta megkérdezni, de interjúi alapján dolgozni megy külföldre. Ám amit a bútoros oldalhoz kiírt, nem erről tanúskodik.

„Az életem olyan, hogy keveset tudok otthon lenni, miközben szeretem. Hogy csak úgy lenni… Éppen ezért mindig fontos volt, hogy az a bizonyos otthon valóban igazán otthonos legyen. Hogy mindennel, amivel körülveszem magamat, jól legyünk együtt. De minden és mindenki változik. Új életterek kellenek, új környezet és új otthon… És nem jó sok mindennel továbbállni…” – írta a bútorok mellé mintegy ajánlónak a művész.

Alföldi a németországi Trierben a Pán Pétert rendezi majd, Szöulban egy Shakespeare-t, Sankt Pöltenben pedig a Tartuffe-öt viszi színre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek