Celeb

300 milliót keresett első könyvével Norbi

Sz. B.

Létrehozva: 2015.08.11.

Birodalmat épített fel DVD-ivel, pékáruival és könyveivel. Új írásával azonban nem kaszálni akar, úgy érzi, missziót teljesít. A nyomtatás azonban elakadt.

Az utolsó pillanatban meg kellett változtatni Schobert Norbi új, A nagy kalóriahazugság című könyvének borítóját, ugyanis túl veszélyesnek, nagy cégek által perelhetőnek bizonyult. Bár a fitneszguru már a sajtótájékoztatón hangoztatta, nem fél szembeszállni a „nagyhatalmakkal”, a kólagyártó cégekkel mégsem szeretné összeakasztani a bajszát.

– A könyv borítóján sírok látha­tók, amelyek finomított szénhidrátokból lettek összerakva. Maga a sírkő hamburger, a fejfa sült krumpli, a mécsesek pedig kólásüvegek, ezenkívül még rengeteg cukor látható a sírkövek körül. Az elsô grafikán veszélyesnek bizonyult az üvegek ábrázolása, ugyanis túlságosan hasonlítottak egy bizonyos cég üvegeire, ezért azokat át kellett rajzoltatni – magyarázta Norbi.

– Nem cégekkel szeretnék harcolni, hanem a nagyhatalmakkal, amelyek arra kényszerítenek, hogy nem megfelelő élelmiszereket vegyünk, utána meg gyógyszereken éljünk – fogalmazott a fitneszguru, aki küldetésének érzi, hogy felnyissa az emberek szemét, megmentse az életüket.

– Nem a pénzért csinálom, hanem azért harcolok, hogy egészségesebben éljünk, hogy megéljük a nyugdíjkorhatárt. Pénzt keresni sokkal egyszerűbb lett volna egy tuti recepttel, ha olyan könyvet írtam volna, amely megmondja, hogyan fogyjunk tíz kilót egy hét alatt. Nem ez volt a cél – szögezte le.

A Schobert család, amit lehetett, már elért. Számtalan DVD-t és könyvet adtak ki a nevük alatt, amely ma már márka. Norbi azt is elárulta, mennyit keresett első könyvével.

– Próbálkoztam az elmúlt években sikerkönyvek írásával, nem ment. Az első viszont nagyon jól fogyott, 300 milliót kerestem vele az eladott példányszámok után. A mostani könyvet is sokan keresik, szerencsére, listavezető. De nem a pénzt számolom, hanem hogy hány életet menthetek meg vele.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606911
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak