Celeb

Kihallgatták a rendőrök Rékasi Károlyt

Munkatársainktól

Létrehozva: 2015.08.11.

Már nemcsak az egészsége, hanem a rendőrségi vizsgálat miatt is izgulhat a motorbalesetet szenvedett színész. Arról is faggatták: fékezés nélkül vágódott-e bele az előtte kanyarodó autóba.

Megdöbbentő fordulatot is hozhat Rékasi motorbalesetének ügye – értesült a Bors. A színész másfél hónappal ezelőtt szenvedett súlyos motorbalesetet a XXII. kerületben, a Háros és Gyönyszem utca sarkán, egy ország várta aggódva a friss híreket a népszerű színész állapotáról.

A Barátok közt Bartha Zsoltja motorjával ütközött egy autónak, fejsérülést, valamint boka-, medence- és combcsonttörést szenvedett, megoperálták. Három héttel később hagyhatta csak el a kórházat, állapotának javulása miatt azonban újabb teendője akadt, ami a balesetét illeti. A Bors megbízható forrásból ugyanis megtudta, a színészt kihallgatták a rendőrségen.

Gyanúsítottként hallgatták ki – jutottak el az első hírek szerkesztőségünkbe: forrásunk szerint ugyanis a balesettel kapcsolatban felmerült a színész felelősségének lehetősége is. Rendőrségi forrásaink azonban ezt nem erősítették meg, azt azonban igen, hogy valóban meghallgatták a színészt – tanúként. Úgy tudjuk, Rékasi minden tekintetben együttműködő volt a hatóságokkal. Igyekezett részletes vallomást tenni annak ellenére, hogy a baleset következményeként fellépő emlékezetkieséssel is meg kellett küzdenie. A színész egy autót szeretett volna megelőzni, amikor az balra fordult, és összeütköztek a motorozó Rékasival.

Amennyiben a sofőr időben jelezte kanyarodási szándékát, a színész feltehetően vétkes lesz a balesetben. A motor féknyoma vagy annak hiánya akár a színész „vesztét” is okozhatja a nyomozás során. A felelősség megállapítása további vizsgálatokat igényel, és ebben nagy szerepe lehet a helyszíni szemlének, az ennek során készített fényképeknek.

A Bors szerkesztőségében újra tüzetesen átnéztük a baleset helyszínén június 30-án készült fotókat. Többségükön a rendőrségi szemle krétás rajzai is láthatóak, motor-, vagy autóféknyom azonban egyiken sem látszik.

Megkérdeztük Rékasi Károlyt is, mi mindenről faggatták a balesete kapcsán. Ő nem tagadta, hogy kihallgatták, de amikor a féknyomokkal kapcsolatban érdeklődtünk, közölte: ügyvédje tanácsára nem nyilatkozik az ügyben. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek