Celeb

Cserpes Laura mindenkit átvert álszerelmével

Fái

Létrehozva: 2015.08.13.

Elég egy Duna-par­ton készült romantikus fotó, és máris mindenki azt hiszi, Cserpes Laura újra szerelmes.

De miközben azt találgatják, ki lehet a szerencsés, ő csak nevet a markában.

– Bevallom, huncut voltam – árulja el kacagva Laura. – Azon a képen valóban egy fiúval vagyok, de ő nem a szerelmem. Gondoltam, kihasználom, hogy sok portál az engedélyünk nélkül használja a közösségi oldalainkra kitett fotóinkat. Persze ezt a képet is levették, és azzal a szöveggel került fel a portálokra, hogy újból szerelmes vagyok.

A fotó az új dalom, a Nagy Ő klip forgatásán készült, és csak annyiban igaz, hogy a történet szerint ott valóban szerelmes lettem. Ezt a kis huncutságot nem egyedül, hanem a menedzseremmel, Kálnási Anikóval fundáltuk ki, úgy gondoltuk, a dal játékossága miatt adja magát ez a kis tréfa.

Így most már nem titok, hogy ki szerepel a fotókon Laurával. A jóképû fiú, Csongár István, fiatal vízilabdás, aki szabadidejében modellkedik is.

– Nagyon szép fiú, és jó volt látni, hogy színészként is milyen jól teljesít – folytatja Laura. – Azért is választottuk őt, mert természetes, jó kisugárzása van, nem az a vad macsó típus. De hangsúlyozom, csak a klipben lettünk szerelmesek.

Laura hisz abban, hogy a sorsunk meg van írva. Ahogy megyünk az utunkon, kapunk jeleket, amiket jó, ha észreveszünk.

– Erről szól a klip is. Ott van a nagy ő az orrom előtt, de mindig másra figyelek. Hol egy gentleman, hol a romantikus mama kedvence, hol a túl intellektuel, professzortípus tereli el a figyelmem. Ez utóbbit Gesztesi Máté játszotta zseniá­lisan. A párkeresés témát feszegettük iróniával, öniróniával. Elkarikíroztuk, de azért magadra ismerhetsz benne, észreveheted, hogy te is pont ugyanezeket a hibákat követed el. Egyszerűen elmegyünk az élet szép pillanatai mellett, miközben hajszoljuk az igazit. De az biztos, a mai világban nehéz társat találni, de hiszek benne, hogy éppen úgy, ahogy a klipben, észreveszem majd az igazit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713495312
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók