Celeb

Megcsalta férjét a Szulejmán sztárja

D. Á.

Létrehozva: 2015.08.16.

Másfél éve ment férjhez, de már új férfi van Nur Aysan életében. Ráadásul a sorozat első szultánája még házassága ideje alatt lépett félre.

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Nur Aysan, a Szulejmán című tévésorozat 34 éves sztárja bő egy évvel az esküvője után már a válást fontolgatja. Akkor még csak találgatni lehetett az okokról, mivel egyik fél sem nyilatkozott a témában. Azóta kiderült: a Mahidevran szultánáját alakító színésznő már el is vált Levent Veziroglutól, az életébe pedig szinte azonnal bekopogtatott az új szerelem. Sokak szerint házassága zátonyra futásához is hozzájárult a harmadik fél.

– Ez már a második házassága volt, ezért a családja nagyon szerette volna, hogy jól sikerüljön, és ne legyen válás a vége. Sőt a férje környezetével is összebeszéltek, hogy hatással legyenek rájuk. Nem sikerült. Kudarc ez mindenkinek – nyilatkozta a színésznő egyik közeli barátja, aki valószínűleg tudni vélte, hogy Musztafa herceg édesanyját alakító sztár már egy másik férfival bonyolódott viszonyba.

– Próbálták csendben intézni, sikerült is. Meglepő, hogy összejött, mert azt rebesgették, hogy az új férfi már akkor színre lépett, amikor még fel sem merült a válás – árulta el egy neve elhallgatását kérő stábtag.
A színésznő szemmel láthatóan valóban nem búslakodik, boldogabb, mint valaha, noha az új párját még nem vállalta a nyilvánosság előtt. Ha kérdezik tőle, hogy van-e valakije, vagy úgy csinál, mint aki nem hallotta a kérdést, és elkezd másról beszélni, vagy simán elintézi annyival, hogy ő egyedül is boldog.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522619
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”