Rövid, súlyos betegség után, életének 69. évében hétfőn elhunyt Nagy Sándor MSZP-s politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára – közölte a család az MTI-vel.
Az 1946-ban született Nagy Sándor közgazdász végzettségű volt. Politikai pályafutása során, a rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. A rendszerváltás előtt és után is volt országgyűlési képviselő. 1994 és 2006 között az MSZP országgyűlési képviselőjeként volt a parlament tagja.
2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott.
1998-ban az MSZP alelnöke volt, tisztségét kevesebb, mint egy évig töltötte be. A párt honlapja szerint a politikus a szocialista platformnak mostanáig alelnöke volt. A Szakszervezetek Országos Tanácsában (SZOT) több vezető pozícióban is dolgozott. 1990-től a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke volt.
Temetéséről később intézkednek.