Celeb

Havas: Claudia egy hisztis csaj volt!

Sz. B.

Létrehozva: 2015.08.29.

Két dudás nem fér meg egy csárdában, de ők imádják egymást – ez derül ki abból, ahogyan egymást jellemezték a Bors újságírójának. Persze, egy kis csipkelődés belefér.

Hajdan élő adásban estek egymás torkának, volt, hogy kiabálásig fajult köztük a vita, egymásra csapták az öltöző ajtaját.

Az évek során azonban csitultak az ellentétek. 2004-ben a Mokkát együtt juttatták sikerre, most pedig a Sztárban sztár stúdiójában csipkelődhetnek tovább. Havas Henrik kíváncsian várja a show-műsort, és persze a közös munkát régi kollégájával.

Havas Claudiáról: ma már okos is

– Egy hisztis csaj volt, aki mellettem megkomolyodott, komolyan vette a szakmát, tanulékony volt, és végül alkalmazkodni is tudtunk egymáshoz, ami két nehéz ember esetében nem egyszerű. Három évig dolgoztunk együtt, azóta is drukkolok neki, hogy sikerei legyenek. Nagyon mélyponton volt, amikor elkezdtük csinálni a Mokkát, és most nem csak csinos nő, de okos, értelmes, és jól csinálja a szakmáját – jellemezte Claudiát Havas, persze a Tanár úr sem maradt válasz nélkül.

Liptai Havasról: imádom az öntelt férfiakat!

Friderikusz is mondott már nekem hasonlókat – kezdte Claudia. – Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatok vele, annyira helyes és rendes ember. Szerintem már szelídebb jó­val, mint volt. Biztos lesznek olyan dalok, amiket nem ismer, ezt olyan tónussal fogja mondani, hogy az ütő megáll abban, aki éppen ott áll, de én leszek majd a jó zsaru, aki tompítja ezeket – magyarázta az egyetlen női zsűritag, aki már régi motorosnak számít a Sztárban sztár történetében. Havas azonban most kóstol bele először az énekes műsorba.

A Tanár úr nagyobb gázsit kap, mint amekkorát ígértek neki

– Az az igazság, hogy sport- és hírműsorokon kívül nem nagyon néztem tévét, de a Sztárban sztárt figyelemmel kísértem, mert szórakoztató, látványos. Amikor felkértek, egy pillanatig nem gondolkodtam rajta, mert ezt még nem csináltam – mondta a tévés, aki a TV2 egyik legjobb húzása volt. És hogy ennek mi az ára?

– Összegszerűen nem fogok válaszolni erre a kérdésre, de végül többet kaptam, mint amennyit ígértek – mondta somolyogva. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092238_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kinevezték az új kormányszóvivőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723213
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723213
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról