Aktuális

Heti Horoszkóp: jön a rendrakás hava

Bors

Létrehozva: 2015.08.31.

A szeptember a rendrakás hava. A Szûz jegye arra sarkall mindenkit, hogy tisztítsa meg életét az elavult dolgoktól, kapcsolatoktól és élethelyzetektôl. Demeter Mónika asztrológus írta le, mire számíthatunk.

Kos

PÉNZ: a vállalkozóknak két új üzletük is születhet, ha ügyesen reklámozzák szolgáltatásukat. A hét második felében bevétel érkezhet, de ezzel párhuzamosan költekezési kedve is nő.
MUNKA: erősen koncentrálnia kell teendőire, mert egy új stratégia kidolgozása válhat szükségessé. Bővülhet a csapat is, az új kolléga betanítása lehet, hogy önre vár.
ÉRZELMI ÉLET: egy váratlan vonzalom feltűnése ejtheti kísértésbe. A kapcsolatokban új fejezet íródhat, így többen választják a közös tető alatti életet, de a békülésnek is kedvez.
EGÉSZSÉG: igen erős önben a megfelelni akarás, és emiatt szinte minden erejét latba veti, mert szomjazik környezete elismerésére.  

Bika

PÉNZ: bevétele érkezhet, azonban anyagi téren legyen megfontolt! Egy új üzletet köthet, ami jelentős hasznot ígér. Egy baráti kölcsön pedig megadásra kerülhet.
MUNKA: néhány munkahelyen hamarosan folytatódik a megkezdett átszervezés, ami elől sokan egy új munkahelyre menekülnek. Aki még nem tett lépést ez ügyben, a héten még sikerrel járhat.
ÉRZELMI ÉLET: néhány megkopott szerelmi kapcsolatra megmérettetés vár, és a szakítást lehet, hogy egy új szerelem feltűnése gerjeszti. A magányosok egy új szerelmet remélhetnek.
EGÉSZSÉG: rendkívüli aktivitást kölcsönöznek a fényszögek, amit ha túlzásba visz, kisebb balesetekre lehet hajlamos! 

Ikrek

PÉNZ: aki egy adásvételt tervez, egy remek üzletet üt nyélbe. A jogi és hivatalos ügyekben is fordulat várható, az előjelek szerint pozitív. Ha szerencsés, még ma bevétele érkezhet.
MUNKA: egy várható átalakítás miatti bizonytalanság arra sarkallhatja, hogy továbbálljon, de érdemes keresésbe kezdeni, hogy találjon megfelelő munkahelyet.
ÉRZELMI ÉLET: a magányosok életébe új szerelem érkezhet, ami igen romantikusnak ígérkezik, de azért néha pillantson ki a rózsaszín szemüveg mögül is! Az együttélésekben egy harmonikus hétvégére lehet számítani.
EGÉSZSÉG: kevés ideje lesz pihenni! Hiába minden, most nem elképzelései szerint alakulnak kikapcsolódási tervei. 

Rák

PÉNZ: pénze érkezhet, méghozzá több forrásból is. Ha tartoznak ön felé, sanszos, hogy megadásra kerüljön. Egy tervezett adásvétel is sikeresen alakul, de legyen résen!
MUNKA: a munkahelyi hangulat nem éppen idilli, és a titkos ellenségek akcióiba léphetnek. Ne adja ki magát, mert könnyen fogást találnak önön! A vállalkozók két üzletre számíthatnak.
ÉRZELMI ÉLET: egy múlt heti ismerkedés adott elég időt, hogy a másik félről elgondolkodjon és dönteni tudjon, így itt az alkalom, hogy végre eldöntse, merre tovább!
EGÉSZSÉG: ha valamilyen betegségről hall vagy olvas, hajlamos lehet magán diagnosztizálni, pedig egészséges! 

Oroszlán

PÉNZ: hiába érkezik bevétele, azt a kiadások felemésztik, és egy költekezési roham is elkaphatja. Ha valaki kölcsönt kér, mondjon nemet, mert pénzét csak jóval később látja viszont.
MUNKA: bizonytalanságot érezhet munkahelyén, mert egy átszervezést helyeztek kilátásba. Ezért megfogalmazódhat, hogy állást keressen, ám ezt feltétlenül tartsa titokban!
ÉRZELMI ÉLET: a szerelemben csendes napok várják, ennek sokan örülnek, hisz így túlélték a hétvégi konfliktust. Egyik barátjában lehet, hogy csalódni fog.
EGÉSZSÉG: a fárasztó napok után nézzen le törzshelyére, ahol már régóta hiányolják! 

Szűz

PÉNZ: a hét második felében bevétele érkezhet, a szokásoson fölüli. Az is jól jár, aki felé tartoznak, vagy valamilyen biztosítási ügyben érintett. Ám hajlamos lehet túlzottan költekezni!
MUNKA: többen álláskeresésbe kezdenek, mert kiderül, hogy egy nagyobb leépítés készülődik, esetleg felszámolásra kerül munkaadója. Aki szerencsés, még a héten sikerül egy jó lehetőséget kifognia.
ÉRZELMI ÉLET: a hét elején felgyülemlett feszültségét ne a partnerén vezesse le, mert kapcsolatukban törés keletkezhet! Szerencsére a hétvégére már helyreállhat a béke!
EGÉSZSÉG: most érdemes életmódváltásba kezdenie, pl. egy tisztítókúra utáni, diétába. 

Mérleg

PÉNZ: lehet, hogy most úgy érzi, hogy a szerencse elkerüli, pedig ha elébe menne, lehet, hogy Fortuna kegyeiben részesítené! A banki és hitelügyek is kedvező irányt vehetnek.
MUNKA: a munkahelyi hangulaton eluralkodhat a feszültség. Aki állást szeretne váltani, a kereséssel érdemes várni, addig is érdemes gyűjteni az információkat.
ÉRZELMI ÉLET: leginkább a hozzátartozóival kapcsolatos ügyek kötik le minden idejét, és várható még velük néhány kellemetlen viszály, akár az ön, akár a párja családja részéről.
EGÉSZSÉG: egyfajta felfokozottság érkezhet vendégségbe, ami viszont az éjszakai pihenést rövidítheti meg. 

Skorpió

PÉNZ: a hét elején egy váratlan kiadásra számíthat, egy meghibásodás miatt. Nem húzhatja tovább adósságai kifizetését sem. Egy baráti összejövetel most sokba kerülhet.
MUNKA: néhányan egy munkahelyváltást vesznek fontolóra, mert egy előnyös lehetőségük adódott, és szerencsés esetben még a héten betölthetik új munkakörüket.
ÉRZELMI ÉLET: néhány szerelemnek komoly megpróbáltatást kell túlélnie, de lesz, ahol erre nem képesek. Ahol viszont minden rendben, egy izgalmas társasági eseményre kapnak meghívást.
EGÉSZSÉG: a családi események miatt nem engedheti meg magának a pihenés luxusát. A programok közé iktasson be néhány tétlenebb órát! 

Nyilas

PÉNZ: ne keseredjen el, ha nem minden úgy alakul, ahogyan azt tervezte, mert egy remélt bevétel elmarad. Ám ha valamilyen holmijától szeretne megszabadulni, azon most sikerrel túladhat.
MUNKA: sok Skorpiónak új fejezet íródik hivatásában, és egy másik munkát vállalnak, néhány esetben ez egy vállalkozás is lehet. Ám emiatt egy mellékállását lehet fel kell, hogy mondja.
ÉRZELMI ÉLET: aki a napokban ismert meg valakit, az egymásra találás ideje ki is tolódhat, mert környezetük nem minden esetben támogatja kettejük közeledését egymáshoz.
EGÉSZSÉG: az ingadozó hőmérséklet és a frontok idegesebbé tehetik. Próbáljon meg néha lazítani! 

Bak

PÉNZ: akár még ma pénz érkezésére van kilátás, különösen, ha van kintlévősége vagy biztosítása. A vállalkozók a hét eleji ügyfelükkel legyenek óvatosak!
MUNKA: akinek van munkája, a hét végére ki sem lát tennivalóiból. Valahogy most nehezebben veszi fel a tempót, mint máskor. A munkahelyi hangulat sem épp ideális.
ÉRZELMI ÉLET: egy izgalmas szerelem lehet kibontakozóban, és az ismeretség egy nagyobb összejövetelen születhet. Néhány tartós együttélésben a vihar előtti csend tűnhet nagyon gyanúsnak.
EGÉSZSÉG: szorongásos tünetei okozhatnak hangulatingadozást, és különösen az alvással lehetnek gondjai.  

Vízöntő

PÉNZ: a hét eleji kisebb kiadásokat lehetetlen megúszni, viszont a megállapodások és az adásvételek sikert ígérnek, ám a keddi ügyféllel legyen óvatos, mert lehet, hogy vállalkozására kell költenie, mert egyik eszközt pótolni kell, vagy a készlet feltöltése kerül sokba.
MUNKA: ha mellékállást keres, a hét második felében találhat. A vállalkozóknak a hét elején várható új megbízás.
ÉRZELMI ÉLET: azokban a szerelmi kapcsolatokban, ahol a hétvégén sokat veszekedtek, szakítás is várható. A társas együtt­élésekre hamarosan egy újbóli megpróbáltatás vár.
EGÉSZSÉG: rendkívül aktív ember hírében áll, de azért néha engedje magának a pihenés nyújtotta regenerálódást!  

Halak

PÉNZ: pénz állhat a házhoz! Lesz, aki munkahelyéről várhat némi apanázst, de lesz, aki valamilyen adásvételben érintett, és egy sikeres üzletet sikerül kötni.
MUNKA: egy új fejlesztés vagy technológia, vagy egyéb újítás várható munkahelyén. A hét második felében tornyosulnak feladatai, egy új munkatárs is érkezhet, akit önnek kell betanítani.
ÉRZELMI ÉLET: néhány együttélés vagy házasság válaszút elé érkezik, és lesz, ahol a szakítás is felmerülhet, ha nem tudják oldani a konfliktust. Egy váratlan vendég a vitát elsimíthatja.
EGÉSZSÉG: egy laza kirándulás menekülő útvonal lehet a konfliktusok elől.

Cinthya Dictator: néha elszáll az agyam

A legizgalmasabb személyre szóló horoszkópban, amit nekem készítettek, benne volt a megmentő szerep, vagyis hogy segíteni akarok a gyengéknek, és az is, hogy ragaszkodom a gyermeki énemhez, de érett lélekkel rendelkezem – mondta Cinthya Dictator. – Mint Bak, alapvetően maximalista vagyok. Amit eltervezek, azt véghez viszem. A betegségemnél is hittem a gyógyulásomban.

Az Iparművészeti Egyetemet is „kitaláltam magamnak”, és elvégeztem. Gyerekkoromban diszlexiás voltam, de mindennap mentem korrepetálásra, és sokat javultam. Képes vagyok nagy feladatok végrehajtására. Az általános iskolában sokan alulbecsülték a képességeimet. Azt mondták, nem vesznek fel a gimibe, de hittem, hogy sikerülni fog, és az egyetemet már állami támogatással végeztem el.

Gyakorlatias vagyok. Az agyam néha elszáll, de üzleti ügyekben nagyon talpraesett vagyok. A saját anyagi jólétemet magamnak teremtem meg. Hiszek a gondolati művészetben. Ezt most fotózással érem el, de festek is. Még nem tudom, mi lesz a maradandó alkotásom, de foglalkoztat. Lehet, hogy ebben a jövő technikája lesz a segítségemre. Soha nem akartam felnőni, mégis gyerekként inkább a felnőttek társaságát kerestem. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608115
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608115
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608115
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban