Aktuális

Magyarok kutatnak a mélytengeri arany után

P. Zs.

Létrehozva: 2015.08.31.

A tengerek mélye rengeteg titkot rejt, és megannyi kincset is. Az évszázadok során elsüllyedt hajók többségét még mindig nem találták meg, nem csoda, hogy a mélytengeri aranyvadászat még mindig sok embert csábít. Többek között magyarokat is.

Szalóky K. Attila, az Octopus csoport alapítója 40 éve búvárkodik, megvalósítva ezzel gyerekkori álmát. A csoport tagjai hobbiként űzik a mélytengeri kutató búvárkodást, ezt a különleges tevékenységet, ami egy felkészületlen csapatnak rengeteg veszélyt rejthet. A mélység mellett a hideg víz, az erős áramlatok és a tengeri élővilág is okozhat vészhelyzetet. Munkájuk során több mint 100 hajót sikerült lokalizálniuk, ezek általában a gyarmatosítás során használt útvonalakon, partszakaszokon találhatóak. Azonban a merüléshez szükséges engedélyeket hosszas procedúra után kapják meg, ha egyáltalán megkapják. Ilyen például az a brazíliai eset, amin a csapat 2001 óta dolgozik, de a feltárások megkezdéséhez szükséges engedélyeket  2009 óta a mai napig nem kapták meg.

A hely kiválasztása és a kutatáshoz szükséges dokumentumok beszerzése általában három évbe telik, amin 6-8 fő dolgozik, azonban a feltárás során a csapat létszáma 20-30 fős már.

– A budapesti Duna-szakaszt többször speciális műszerekkel végigmértük már, és a hídma­rad­ványoktól kezdve világháborús törmelékeken át rengeteg dolog hever a folyó mélyén – mondta az egyesület igazgatója. A 2000-es évek elején könnyebb volt a kutatásaikhoz támogatót találni, de a válságnak köszönhetően ez egyre nehezebb.

Vajon mi is kell ahhoz, hogy valaki velük dolgozhasson? Kitartás, elhivatottság és természetesen profi búvártudás. Az expedíciók nem veszélytelenek, ezért szigorú biztonsági előírások alapján végzik munkáikat. A komoly baleset ritka, nem is történt 1998 óta, de kisebb sérülések (törések, vágások) előfordultak. Támogatóik között nagyjából fele-fele arányban találhatóak cégek és magánszemélyek, akik a több tíz milliós expedícióikhoz hozzájárulnak. Többször találtak már arany-, ezüst­leleteket a víz alatt, és különleges ritkasága miatt még izgalmasabbak azok az 1850 körül készült portói boros palackok, amelyek borászata a mai napig működik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713592817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713592817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól