Test és lélek

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították

Bors

Létrehozva: 2015.09.02.

A 30-40 év körüli női csontváz CT-vizsgálata során figyeltek fel a tudósok a jobb felkarcsont és a szegycsont elváltozott belső szerkezetére.

A leukémia legrégebbi ismert esetét azonosították a Tübingeni Egyetem kutatói egy hétezer éves női csontváz vizsgálata során.



A régészek még 1982-ben tártak fel Stuttgart közelében 72 újkőkori temetkezést. A területet az úgynevezett vonaldíszes kerámia népe lakta, a korai földművelő kultúra Kr.e. 5500 és 4800 között virágzott Közép- és Nyugat-Európában.



A kutatásokat irányító Heike Scherf, az egyetem humán evolúciós és paleoökológiai központjának tudósa a csontvázak vizsgálatát ismertetve, elmondta, hogy az elhunytak egyike leukémiában szenvedhetett - olvasható a PhysOrg hírportálon.



A 30-40 év körüli női csontváz CT-vizsgálata során figyeltek fel a tudósok a jobb felkarcsont és a szegycsont elváltozott belső szerkezetére. A kutatók a továbbiakban a 7000 éves "páciens" földi maradványait összevetették az adott lelőhelyen feltárt azonos korú temetkezésekből előkerült 11 további elhunyt felkarcsontjaival, ám egyiknél sem találtak hasonló csontszerkezeti eltéréseket.



"Egyetlen további elhunytnál sem fedeztük fel a szivacsos csontállomány ilyen jellegű elváltozását" - emelte ki Heike Scherf. 

Mint kifejtette, kizárhatók a más csontelváltozásokat kiváltó betegségek.

"Az a tény, hogy az elváltozás csupán a szegycsontra és a felkarcsontra korlátozódik, kizárja a csontritkulás lehetőségét. Szintén kizárható a hiperparatireózis, azaz a mellékpajzsmirigy túlműködése, hiszen nem találtuk meg a koponyacsontokon és az ujjperceken a betegségre jellemző elváltozásokat. Így valószínűsíthető, hogy a leukémia legrégebbi ismert esetéről van szó" - fogalmazott Heike Scherf, hozzátéve, hogy nem lehet eldönteni, fehérvérűség okozta-e a nő halálát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136244_auto_resized.jpg
origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713305110
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713305110
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135353_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 17.: a Halak döntést hoz, az Ikrek tisztáz egy félreértést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Qa0JCs38A98156PJXttOUqJtF2lhKcCuOiZLF8-hPFk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEyMmNlYzM1Yjk1MDRlZmI5M2RjZjMwM2JhZjkzYjhm.jpg
Retrográd

Három csillagjegy, aki könnyedén rázza le magáról a Merkúr kegyetlen hatásait áprilisban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/COBm08J1Xmg4PXwhdxst4VsoEJ_wZH_3Ckn4AMGB9WY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmMDViYjhkYzdkNzQ3ZGJiZDI2MzVlMTJlY2FlYzcy.jpg
Emlékek

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!