Vélemény

Vélemény: Válótársak

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2015.09.01.

»A közös nyaralások és karácsonyozások utáni időszakban áll a sarkára a többség, és teszi meg a kezdő lépést az elválás felé vezető hosszú és rögös úton.«

Emlékeim szerint a gyermekeim anyja az elmúlt öt évben négyszer akart elválni, háromszor keresett fel ügyvédet, de végül csak most, ezekben a hónapokban tárgyalják az ügyünket.

Egy német tanulmány szerint ősszel adják be a legtöbb válókeresetet. Ezt követi a január. Azaz a közös nyaralások és karácsonyozások utáni időszakban áll a sarkára a többség, és teszi meg a kezdő lépést az elválás felé vezető hosszú és rögös úton.

Lehet ebben valami: gyermekeim anyja szintén nyáron döntött úgy, elválunk, igaz, velem ezt csak hónapokkal később közölte. Ő vi­szont már nyártól úgy élt, mintha én is tudnám, amit ő. És lássanak csodát, az év elején, talán épp januárban kezdeményezte hivatalosan is a válást, kvázi, ha németek lennénk, akkor a történetünk erősítené a statisztikai adatokat.

Ám nem csak kint, itthon is hasonló a helyzet, azaz aggodalomra nincs okunk, válásunk tökéletes szolgálatot tesz a statisztikusoknak. Meg a válóperes ügyvédeknek, a bíróságnak is. Munkát adunk, amiért cserébe rengeteg hasznos tapasztalatot szerzünk. Főként anyagi és lelki veszteségek, leckék ezek.

De nem baj, mert ha elválok, végre elvehetem a szerelme­met!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26479_resized.jpg?avcount=1711756514
origo.hu

Újabb megrázó részletek derültek ki a lágymányosi tragédiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26480_resized.jpg?avcount=1711756514
origo.hu

Bugyiban fotózták a Dancing With The Stars bombázóját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711756514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek