Aktuális

Cirkusz a KöKin: Vetkőzéssel tiltakoztak a menekültek

Bors

Létrehozva: 2015.09.02.

Balhé Kőbánya-Kispesten: a debreceni befogadóállomásra küldött menekültek nem hajlandók odamenni, Németországba akarnak jutni.

Nem volt hajlandó átszállni Kőbánya-Kispesten a Kiskunhalasról a debreceni befogadóállomásra útnak indított menekültek egy csoportja szerda kora reggel, fél hat tájban. Közölték az fővárosi állomáson, hogy nem ülnek fel a Debrecen felé tartó vonatra. Az illegális bevándorlók a sínek mellett részben levetkőzve, részben gyerekeket maguk elé tartva, a magasba emelve követelték, hogy Németországba mehessenek. Csak a csoport egy kisebb része ment el a hajdúsági megyeszékhelyre.

„A vasúti forgalom zavartalansága érdekében a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette, ennek ellenére a vonatközlekedésben az érintett szakaszon változások várhatóak” – írja közleményében a rendőrség emlékeztetve: a menekültkérelmet előterjesztők az eljárás ezen szakaszában Magyarország területén szabadon mozoghatnak, de nyilvántartásba vételüket követően 24 órán belül meg kell jelenniük a számukra kijelölt befogadóállomáson, míg ügyüket el nem bírálják.

A rendőrség azt is tudatta, hogy a tiltakozó menekülteket nem vették őrizetbe.

Békés a hangulat

Az MTI tudósítója délelőtt a helyszínen azt látta, hogy mintegy ötven migráns üldögél a 4-es és 5-ös vágány közötti peronon, őket körülállják a rendőrök. A hangulat békés, sem kiabálás, sem dobolás nem hallatszik. Azokat, akik mosdóba szeretnének menni, a rendőrök kísérik, majd vissza a csoporthoz. A peronon ott vannak az önkéntesek is, akik vizet hoztak a menedékkérőknek. Sajtóhírek szerint délelőtt mentővel elszállítottak egy családot, két felnőttet és három gyereket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten