Aktuális

Ezek a lányok se figyeltek oda, mi kerül a szelfijükre

Bors

Létrehozva: 2015.09.03.

A Facebook meg a többi közösségi oldal nem csak a szándékoltan idióta fotók aranybányája. Hanem az olyanoké is, amelyeknek a készítői nem akarták magukat kínos helyzetbe hozni, mégis abba kerültek. Mert nem figyeltek eléggé.

Most épp két szöszin röhögnek a felhasználók, mert rosszul választották meg a hátteret egy páros szelfi elkészítéséhez. Aki ugyanis nem csak az egyetemista lányokra koncentrál, hanem az egyéb részletekre is, hamar észrevehet egy olyan tárgyat a kollégiumi szobájukban, ami még a vadabb és bátrabb szexuális életet élők háztartásában sem túl gyakori. (Nem, nem a tigrisposzter az.)

A fogason ott díszeleg egy két végén használatos segédeszköz, amit általában nő-nő felállásban szoktak bevetni. Ráadásul egy ilyen darabhoz aztán tényleg nagy szexuális étvágy kell, hogy burkoltan fogalmazzunk. A képet a lányok egy jószándékú cimborája kitolta a Redditre, ahol már több millióan látták. Persze, az is lehet, hogy a csajok poénból direkt így csinálták a szelfit – tudják, ezek a mai fiatalok milyenek (bezzeg régen...).

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438913
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140632_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438913
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni