Celeb

Vádat emelt az ügyészség Kállay-Saunders ellen

GYLF

Létrehozva: 2015.09.09.

A bíróságon folytatódik Kállay-Saunders András verekedési ügye, az ügyészség vádat emelt az énekes ellen.

Közel két és fél évvel a verekedést követően vádat emeltek Kállay-Saunders András és barátja ellen! A Megasztár felfedezettje így is őrülhet, mert egy időben úgy tűnt, életveszélyt okozó testi sértés miatt is felelnie kell majd tettéért a bíróság színe előtt, a kiegészítő nyomozás során azonban módosult a vád. Az ügyészség ­­tájékoztatása szerint pedig immáron a vádemelés is megtörtént.

„Megkeresésére tájékoztatom, hogy az érdeklődött ügyben a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség súlyos testi sértés bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete (mivel az ügynek két sértettje van), valamint csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt két személlyel szemben vádat emelt az illetékes bíróságon” – közölte a Bors megkeresésére dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Bors a váddal kapcsolatban megkérdezett egy az ügyben független büntetőügyvédet, aki részletesen elmondta, mi mindent is jelent ez, és mire lehet számítani a bíróságon.

– A súlyos testi sértés nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket jelent, ennek a kísérlete pedig azt, hogy az elkövető szándéka az volt, hogy a sértett súlyos sérüléseket szenvedjen, szerencséjére csak könnyebbet szenvedett – magyarázta dr. Berényi András. – Ehhez jön még a csoportos garázdaság, azaz az, hogy az elkövetők másokban félelmet gerjesztettek a viselkedésükkel, cselekede­teikkel. Mindkét bűncselekményért három évig terjedő börtönbüntetés is adható a jogszabályok szerint, így halmozottan pedig maximálisan négy és fél év börtönt kaphatnak. Amennyiben büntetlen előéletűek, a bírói gyakorlat szerint azonban megúszhatják felfüggesztett börtönbüntetéssel – magyarázta. Ez azonban elmélet, hiszen nem tudjuk, jelen esetben, hogy dönt a bíróság.

– Ügyfelemmel változatlanul jogos védelemre hivatkozunk, bármi is lesz a jogi minősítés – nyilatkozta korábban a me­gasztáros ügyvédje, dr. Magyar György.

Emlékezetes, hogy Saunders és társasága 2013 májusában a Hajógyári szigeten keveredett verekedésbe egy testvérpárral. Az énekes mindvégig azt állította, hogy ő csak a barátnőjét és a barátját akarta megvédeni. Az ügyben súlyos testi sértés gyanúja miatt indult nyomozás, de később életveszélyt okozó testi sértéssel is kiegészült az akta, de ez utóbbi már nem szerepel a vádpontok között. A Bors információi szerint az egyik fiú arc- és orrcsonttörést szenvedett, míg testvére agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzív osztályon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622513
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139276_auto_resized.png
metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622513
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622513
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622513
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?