07.50. – írta ki a vagon piros fénycsíkja. Azokban a percekben egy magyar operatőrről szóltak a nyugati sajtó címlapjai. László Petráról, aki Röszkén belerúgott egy menekülő kislányba.
Az Örs vezér teréről kikocogott a metró. Lassan kúszott a Pillangó utcáig.
– A migránsok lerohantak egy vagont – mondta egy nő, csak úgy bele a levegőbe. A hír hullámokban terjedt. A Pillangó utcánál már tény lett belőle.
A metró tovább vonszolta magát. A Keletinél cserzett bőrű srác lépett a tömött kocsiba.
– Szír – sziszegte egy öltönyös férfi a nőnek.
– Miért nem megy vissza a faszba, védeni a hazáját? – kérdezte egy csaj. Fel sem nézett, a rózsaszín Iphonját nyomogatta. A srác a Deák téren leszállt.
– Kiirtanám mindet – emelte meg hangját a nő. Hogy hallja mindenki. S hallotta is mindenki.
– Meg minden idegent!
Tíz év körüli, kínai kislány pislogott előttem.
– És a cigányokat – hördült egyet valaki. Halk morajlás tört föl. Mintha egy nagy, közös tüdőből fújták volna ki a levegőt.
A Kossuth tér felé jártunk. Sötét alagútban.
07.50. – írta ki a vagon piros fénycsíkja. Azokban a percekben egy magyar operatőrről szóltak a nyugati sajtó címlapjai. László Petráról, aki Röszkén belerúgott egy menekülő kislányba.
Jó reggelt, Magyarország!
