A válás megviseli a családban élô kicsiket. Annyira, hogy a szülők szakítása felnőttkorukban is befolyásolja az ezt megélt gyerek kapcsolatait.
A legutóbbi évek adatai azt mutatják, hogy hazánkban a házasságok 67 százaléka válással végződött. Sok széthullott családban gyerek is van. Azzal mindenki tisztában van, hogy ez megviseli a gyereket, hosszú távú hatásait most felnőttként gyűjtötte össze néhány elvált szülő gyermeke. Egy német kapcsolatokról szóló blog oldalára küldték el meglepő beszámolóikat.
1. Óvatosabbak leszünk. Korán leesik rólunk a rózsaszín szemüveg, már fiatalon megtapasztaltuk, hogy a szerelemnek van egy sötét oldala is. Még akkor is, ha olyan családokból jöttünk, ahol közös megegyezéssel, veszekedések nélkül zajlott a hivatalos szétválás. Visszük magunkkal azt a tapasztalatot, hogy milyen veszélyekkel, szívfájdalommal járhat egy kapcsolat vége.
2. Kitartóbbakká váltunk. Ahol mások már rég bedobják a törülközőt, mi még képesek vagyunk küzdeni, hogy megmentsük a kapcsolatunkat. Ez azért lehet, mert a rossz példa miatt korán megtanuljuk, érdemes küzdeni a szerelemért. Talán azért, mert gyermekként úgy gondoltuk, hogy a szüleink ezt nem tették meg.
3. Romantikusabbak vagyunk. Erősebben vágyakozunk a nagy, tökéletes kapcsolatra, ez romantikussá, érzelemdúsabbá tesz minket. Sokszor erőt is ad nekünk abban, hogy megvalósítsuk álmainkat, és nem megyünk bele egy olyan kapcsolatba, ahol nagy valószínűséggel lelki sérülés vár ránk.
4. Mindig van remény. A szívünk mélyén sokan még felnőttként is úgy gondoljuk, van remény arra, hogy szüleink kibéküljenek. Úgy gondoljuk, hogy a szerelem örök, soha nem hal meg. Ezt a tüzet a saját kapcsolatunkba is továbbvisszük.
5. Rémítő az örökkön-örökké. Félelmetes lehet számunkra az a gondolat, hogy valakinek megígérjük az örök kapcsolatot. Mi már korán megtanultuk, hogy nincs ilyen, és tudjuk, nagyon fájdalmas lehet a vége a szerelemnek.
6. Hallani kell, hogy szeret. Még ha tudjuk, hogy a partnerünk szeret minket, akkor is gyakran kell ezt hallanunk. Látnunk és éreznünk kell folyamatosan. Ha nem így van, akkor gyorsan elbizonytalanodunk. Nem szeretnénk megtapasztalni, milyen, ha kiábrándulnak belőlünk.
7. Gyorsan megbélyegeznek minket. Elterjedt az a nézet, hogy a gyerek viszi tovább az otthon látott mintát, vagyis ha valakinek elváltak a szülei, akkor nagy eséllyel az ő kapcsolatuk is így fog végződni. Emiatt van, aki elkerül minket. Jobb lenne, ha bíznának bennünk, hiszen épp a rossz példa hatására mi azt szeretnénk, ha a mi kapcsolatunk sikerülne.
8. Egy kicsit őrültebbek vagyunk. Már korán észrevettük, hogy a szeretet és a gyűlölet kéz a kézben jár. Láttuk a szerelem legszebb és legrosszabb formáját is, így számunkra az érzelmekkel kapcsolatos bármilyen őrült viselkedés teljesen természetesen hat. Gyerekkorunkban a szüleink válásából főleg a szélsőséges dolgokat vettük észre.
9. Félünk a veszteségtől. Mindig bennünk él a félelem attól, hogy egyedül maradunk. Talán az emlékek, az illúziók korai elvesztése okozza ezt. Még ha a partnerünknek nincs is szándékában elhagyni minket, és nincsenek erre utaló jelek, akkor is elönt minket időnként az érzés, hogy mi lenne, ha…
10. Kimondjuk az igazságot, akkor is, ha kellemetlen. Tudjuk, hogy a kommunikáció egy kapcsolat alfája és ómegája, beszélgetés nélkül biztosan meghal a kapcsolat. Korán megtanultuk, hogy az elhallgatott érzelmek és érzések váláshoz vezetnek, ezért mindig kimondjuk az igazságot akkor is, ha attól a másik fél egy ideig kellemetlenül érzi magát.
11. Megfordulnak a szerepek. Gyerekkorunkban a válás kezdeti szakaszában gyakran megfordultak otthon a szerepek. Figyelmesek voltunk a szüleinkkel, megpróbáltunk vigyázni rájuk, amikor fájdalmas pillanatokat éltek meg. Felnőttként ugyanezt tesszük partnerünkkel is, úgy óvjuk őket, mintha gyerekek lennének.
12. Zárkózottabbak vagyunk. Láttuk, hogy a szüleink mennyire sérülékenyek, és megfogadtuk, hogy soha nem engedjük, hogy ez velünk is megtörténjen. Ezért soha nem nyitjuk meg elsőre teljesen a szívünket, idő kell ahhoz, hogy valaki közel férkőzzön hozzánk.
