Celeb

Mesterségesen táplálják Szacsvay feleségét

Bors

Létrehozva: 2015.09.16.

Hetekkel azután, hogy kizuhant a negyedik emeletről, végre hírt kaptunk Szacsvay László feleségének állapotáról. Az asszonyt, aki magánál van, sajnos táplálni kell.

Csoda, hogy egyáltalán életben maradt – mondták a szemtanúk, mentők és még saját orvosai is Szacsvay László felesége, Claudia állapotáról, miután augusztus 26-án, eddig ismeretlen körülmények között négy emeletet zuhant lakásuk ablakából.

Mint ahogy a tragédia pontos körülményei, úgy az asszony jelenlegi állapota is titok volt, még a kórházban is hírzárlatot rendeltek el. Jó ideig csak az volt biztos: Claudia fehérneműben volt a zuhanáskor, s egy drótkötélnek köszönheti az életét, ami tompított az esésen, de így is intenzív osztályra kellett szállítani.
Hosszú idő után, két hete érkezett az első jó hír a kórházból: Claudia magánál van.

A Borsnak most sikerült kiderítenie, hogy a nagy titkolózást nem az asszony rossz állapota indokolja. Sőt napról napra jobban van, igaz, lassabban gyógyul a szokásosnál. Az borzalmas zuhanástól súlyos belső sérüléseket szerzett, és csontjai is törtek, rehabilitációja azonban megkezdődött, és gyógytornász is járt már nála. Információink szerint Claudia gyógyulását jelentősen lassítja, hogy hiába van fizikailag jobban, mély letargiába zuhant, enni pedig nem akar, táplálni kell. Azt egyelőre orvosai sem tudják pontosan, hogy ennek fizikai vagy lelki okai vannak, de könnyen elképzelhető, hogy a legjobban mégsem a testét, hanem a lelkét viselhették meg a történtek.

Szacsvay László azonban mindig mellette van, jelenlétével is erőt ad a gyógyuláshoz. Úgy tudjuk, csak szeretett kutyáját jár haza levinni, amikor teheti a felesége mellett van, vagy a színházba rohan.
De nem tett másképp évekkel korábban Claudia sem, amikor a színésznek volt szüksége támaszra. Rákos betegsége alatt felesége mindent megtett érte, ám mire Szacsvay felgyógyult, Claudia lett beteg. Lefogyott, ismerősei pe­dig egyre kevesebbet látták mosolyogni.

Kerestük Szacsvay Lászlót is, de ő továbbra sem szeretne nyilatkozni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt