Celeb

Tatár Csilla tanfolyammal hozza be párja rutinját

Bors

Létrehozva: 2015.09.16.

A műsorvezetőnő semmit sem bíz a véletlenre: felkészülten várja a baba érkezését. Míg kedvese rutinos szülő, ő tanfolyamon sajátítja el az anyaság fortélyait.

Tatár Csillának boldogan telnek a napjai, amióta kiderült, hogy anyai örömök elé néz. A műsorvezetőnő pocakjának növekedésével fordított arányban egyre kevesebbet dolgozik, ám egy keddi sajtótájékoztatón elvállalta a műsorvezető szerepét. Csilla kismamaként boldogan kampányolt a babaápolási termékek mellett, és készségesen nyilatkozott a Borsnak arról, hogyan készül gyermeke szü­letésére.

– Szeretném felkészült anyukaként fogadni Balázzsal közös gyermekünket. Ennek érdekében beíratkoztam egy felkészítő tanfolyamra, melynek első részén már túl vagyok. Megtanultam a fürdetés, pelenkázás, a bőrápolás és az altatás legfontosabb ismérveit, majd a következő órán a vészhelyzetekről és a megoldásokról okítanak majd ki – magyarázta Csilla, aki le sem tagadhatná, mennyire örül annak, hogy kedvese is maximálisan kiveszi a részét a gyermekvállalásból.

– Mivel Balázsnak már van két gyermeke, nem lesz újdonság számára egy csecsemő gondozása. Teljes mértékben biztonságban érzem magam mellette, és biztos vagyok benne, hogy mindketten egyenlő arányban foglalkozunk majd a mindennapos teendőkkel – mondta mosolyogva Csilla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601827
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713601827
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak