Celeb

Öt évvel szörnyű balesete után újra vezethet Stohl András

D. Á.

Létrehozva: 2015.09.18.

Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen fogok vezetni! – mondta a Borsnak a színész, aki eddig sofőrrel járt, október elejétől viszont ismét a volán mögé ülhet.

Öt év és öt hónap volán nélkül rettentő sok idő egy olyan embernek, aki szereti a sebességet és a vezetés semmihez sem fogható szabadságérzését.

Arról nem is beszélve, hogy a XXI. században az autó óriási segítség mindennapjaink könnyebb szervezésében. Stohl András az elmúlt években megtapasztalta, milyen, amikor kiszolgáltatott helyzetben alkalmazkodnia kell másokhoz csak azért, hogy a munkába eljusson.

A színész 2010-es autóbalesetének utolsó jogkövetkezménye hamarosan lejár, kálváriája befejeződik, hiszen heteken belül újra kezében tarthatja jogosítványát, így el is felejtheti azt az éjszakát, amikor ittasan karambolozott Fót és Budapest között.

A Bors azt kérdezte a színésztől, hogy milyen procedúrán kellett keresztülmennie, hogy visszakapja a vezetői engedélyét.

– Megcsináltam már az utánképzést és az orvosit is, minden papírom rendben van. Csak az van hátra, hogy megvárjam a dátumot és besétáljak az okmányirodába az új jogosítványomért. Október elején ülhetek ismét a volán mögé. Rettenetesen vá­rom, hosszú volt ez az időszak – mondta el Stohl András, aki az elmúlt időszakban nem is vétett az ítélet ellen.

Lelkiismeretesen betartott mindent, sofőrt fogadott vagy a párját kérte meg, hogy fuvarozza el.

Arra is kíváncsiak voltunk, milyen autót vezet majd októbertől a színművész.

– Saját kocsim van, azt használom majd – árulta el. És hogy tanult-e a hibáiból? Minden bizonnyal igen, mert nevetve megnyugtatott mindenkit:

– Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen vezetek majd – mondta Stohl, aki tavaly nyáron már fegyvertartási engedélyét és a vadászpuskáit is visszakapta.

Maráczi Károly ügyvéd lapunk­-nak elmondta, az utánképzés részben olyan, mintha újra elvégeznénk az autósiskolában a tanfolyamot.

– KRESZ- és vezetésgyakorlati tanfolyamból áll, majd vizsgát kell tenni. Ezenkívül általában csoportterápiás foglalkozásokon kell részt venni, amelyeket szakpszichológus tart. Utóbbiból vizsga nincs, csupán a jelenléti ívekkel kell igazolni a részvételt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545113
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt