Celeb

Alföldi Róbert: Sokkolta a családot, hogy meleg vagyok

A. T.

Létrehozva: 2015.09.21.

Testvére finoman adagolta be a szülőknek, hogy a rendező homoszexuális. A család mára elfogadta.

„A homoszexualitás ténye sokkolja a családtagokat, de ez természetes.” Alföldi Róbert ezt péntek este mondta Csáki Judittal közös könyve, a Magánügy bemutatóján.

A negyvenhét éves színész-rendező tavaly állt nyilvánosság elé, bevallva, ami már nyílt titok volt, és amire korábban már ő is többször utalt, miszerint homoszexuális. Alföldi diszkréten kezeli nemi identitását, nem haknizik vele, de ha úgy érzi, szükséges kiállnia a melegek mellett, megteszi. Idén például vállalta, hogy megnyitja a hazai homoszexuálisok felvonulását, a Budapest Pride-ot.

– Nem vagyok büszke rá, nem szégyellem, ez számomra természetes állapot – mondta akkor. Ezúttal pedig arról ejtett pár szót, hogy miként lehet a családon belül elfogadtatni a másságot.

Nem akart paraszt lenni

Alföldi nem szégyelli a származását, de mint elmondta képtelen volt azonosulni a paraszti életmóddal, ezért mindenáron el akarta hagyni gyerekkorának színterét. Sokszor dolgozott a földeken, kapált és ha megszökött előle, akkor gyakran felpofozta az édesanyja.

– Ha ma még Ordason élnék, ha élnék egyáltalán, és nem lennék alkoholista, nem tudom, mi lenne. A származásom, a céljaim toltak előre az életben, és hajtottak, hogy megvalósítsam az álmaimat.

– Ez mindenkinek a saját útja, mindenki maga dönti el, hogy mikortól nem titkolja. Ordason, ahol felnőttem, nem sok meleg volt. Legalábbis nem tudok róla. Gyerekként én sem gondolkodtam erről. Szerencsére a melegség az én munkámban nem téma. Aki megteheti, akiben nincs szorongás, annak ma kutyakötelessége beszélnie róla.

Alföldinek sem volt egyszerű meghoznia a döntést, hogy feltárja a családja előtt a nemi identitását. Nem is ő tette meg. A kellemetlen feladatot az egyik testvére vállalta magára.

– Neki ez nem volt ügy. Vállalta, anélkül, hogy kértem volna: nagyon óvatosan, szeretettel, körültekintően közvetítette ezt a családtagjaimnak – emlékezett Alföldi.

– Sokáig nem beszéltünk róla, de most már nálunk ez tök oké. Hogy mennyi ideig tartott? Mikortól lett oké? Nem tudom. Teljesen normális ügy, hogy ha egy gyerek odaáll a szülők elé azzal, hogy az azonos neműeket szereti, akkor a család sokkot kap. Ez normális. Képmutatás lenne elvárni, hogy ne így legyen. Az első sokk után beszélgetni kell. Nálunk az öcsém beszélgetett, és mondom, ez nálunk már oké.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek