Bencze Ilona: El tudnék tolni egy hegyet! – interjú

Hogy érzi magát?

Köszönöm, ahhoz képest, hogy egy percet sem pihentem egész nyáron, még egyben vagyok. Elég későn lett vége az évadnak, és azonnal mentünk Szegedre a Mamma Mia!-val és a Nyomorultakkal. Mindkét darabban játékmester vagyok Szirtes Tamás mellett. Egy hét szünetem volt, az alatt megpróbáltam a lakásban megcsinálni azt, ami év közben nem sikerült. Augusztus huszadika után hazajöttem Szegedről, és folytattam a rendcsinálást. Még nem értem a végére, pedig már mennek az előadások a Madáchban, és a Turay Ida Színházban is rendezek egy darabot, a Párizsi éjszakákat, aminek november közepén lesz a bemutatója. Csodálom, hogy még tudok moccanni! (Nevet)

Mi a feladata egy játékmesternek?

A próbafolyamat alatt végig a rendező mellett vagyok, és jegyzetelek. A nagy darabok két-három szereposztásban mennek. Az elsővel lemegy a próba délelőtt, és a délutáni, másik szereposztást „lerendelkezem”, így velük nem a nulláról indul a rendező a próbával, már tudják a mozgásokat. Premier után a rendezői ügyelet a feladatom.

Mi a nehezebb, ez vagy a színjátszás?

A játékmesterség sokkal nehezebb. Színésznő vagyok, ezt csinálom negyvenhárom éve. Ha önállóan rendezek, az is más, mint amikor nem csinálhatok mást, csak alázattal, hűségesen követem a rendező utasításait. Ez a legnehezebb munkám, pedig régen még tanítottam is, és az sem volt könnyű.

Hosszú idő után már nem játszik a Macskákban. Hiányzik? Álmodik róla?

Volt egy korszak, ami harminc évet ölelt fel. Ez alatt végig benne voltam. Most felújították, sok új szereplő lett. Úgy volt, hogy maradok benne, de végül úgy láttam jónak, ha mégsem. Az én döntésem volt. Sokan vagyunk Grizabella szerepére, attól, hogy ritkán kerültem volna színpadra, távoli lett, idegen. Csupa „idegen” arc nézett volna rám. Persze, ismerem őket, de ez nem ugyanaz, mint régen. Nem álmodtam róla, nincs hiányérzetem. Gyönyörű korszaka volt az életemnek, de menni kell tovább.

Az igaz, hogy nem is akart színésznő lenni?

Inkább azt mondanám, elképzelni sem tudtam volna, hogy egy olyan gyönyörű kis faluból, mint Zákány, elindul valaki a kis tarisznyájával, és a színművészetin azt mondják neki, tessék ide jönni tanulni. Amikor felvettek, nem hittem el. Ez nem azt jelenti, hogy nem akkor voltam a legboldogabb, amikor amatőr színpadon játszhattam. Nem volt hitem, bátorságom abban, hogy színésznő leszek, azt hittem, más foglalkozásom lesz.

Micsoda?

Közgazdasági technikumban végeztem, de az nem állt közel hozzám. Mivel jól tanultam, beadtam a felvételipapírjaimat a jogi egyetemre is, de a színművészetire előbb felvettek. Sosem bántam meg. Örömszínésznő vagyok, aki boldog, ha a színházban, a színpadon lehet. Gyakornokként 70-ben már a Madáchban voltam.

Milyen volt először belépni?

Félelmetes. Kezem-lábam összeakadt. Szerencsére négyen mentünk az osztályból, egyedül be sem mertem volna menni. Pedig hihetetlen édesek voltak a kollégák, úgy fogadtak, hogy többet ne kelljen félnem. Csodálatos társulatban játszhattam, Pécsi Sándorral, Tolnay Klárival, Psota Irénnel, Huszti Péterrel, Balázsovits Lajossal, Sztankay Istvánnal, Avar Istvánnal, Kiss Manyival… nem tudok mindenkit felsorolni.

Csodálatos sztorijai lehetnek.

Nincsenek. Éltem az az életet, nem történeteket gyűjtöttem. Végtelenül tiszteltem őket, nem sztoriként kezeltem, inkább melengetem őket a lelkemben. Tényleg csoda volt akkor a Madáchban lenni. Most is az, csak most más. Voltam sok színházban, Kecskeméten, Zala­egerszegen, Sopronban, játszom a Turay Idában, a Karinthy Színházban, de a szívszerelmem a Madách. Vannak szerelmek az életben, de az első szerelem meghatározó, ahhoz semmi sem fogható.

A lánya is gyönyörű nő, miért nem követte a pályán?

Elügyetlenkedtük. Az én lá­nyom gyönyörűen énekel. Olyannyira, hogy készülünk is egy közös estre. Ez azért nehézkes, mert Görögországban él. De hamarosan hazajön, és akkor megcsináljuk.

Össze tudta egyeztetni az anyaszerepet és a színjátszást?

Nem lehet összeegyeztetni. Mindig úgy érzed, hogy valami megsínyli, mert teljes embert kíván a pálya is, az anyaság is. Mindig megpróbáltam iszonyatos ener­giákat felhozni magamból, de úgy éreztem, nem sikerül. Vagy anyaként vagy a színházban teljesítek alul. Szörnyű nehéz. A mamák többsége nem este dolgozik, így együtt lehet a gyerekével. Mi akkor mentünk el, amikor hazajött az iskolából. Ez kegyetlen gyereknek, szülőnek. Telefonon nevelem, valamelyik családtag vagy pótmamák vannak vele. Ez akkor könnyebb, ha a másik szülő civil. Persze, akkor is a szíved szakad meg, hogy nem lehetsz a gyerekkel, de legalább megnyugtató érzés, hogy a papával, mamával van.

Ilona, magán nem fog az idő, még most is káprázatosan szép. Elárulná a titkát?

Én teljesen másként látom magam, ezért mindig el is csodálkozom, ha ezt mondják. Nem így érzem! De elárulom. Szerintem az konzervál, hogy azt csinálom, amit szeretek. Akinél nem így van, gyorsabban elfárad, és ez meglátszik rajta. Én boldog vagyok! Akkor is, ha sok a munka, ha alig van pihenőnapom. Persze van ebben némi genetika is, édesanyám nyolcvanhét éves, és szerencsére remekül van.

Lehet, hogy vegetáriánus, vagy valamilyen különleges mozgást végez?

Nem vagyok vegetáriánus, de tornázom itthon, amikor tudok. Az nem fér bele az életembe, hogy elmenjek valahová. Van többfajta programom a huszonöt percestől a kétórásig, azokból válogatok, ahogy időm engedi, heti kétszer-háromszor. Utána olyan jól érzem magam, hogy el tudnám tolni a Gellérthegyet. Ha mindennap tornáznék félórát, verhetetlen lennék. (Nevet)

1950-60-as évek

1947. november 3-án látja meg a napvilágot Nagykanizsán.

1970-80-as évek

1972-ben szerez oklevelet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Ádám Ottó osztályában. Osztálytársa volt Nagy Gábor, Sir Kati, évfolyamtársa Lukács Sándor és Bánsági Ildikó. 71-ben szerepel a Rózsa Sándor című filmben.

1990-2000

Megjelenik Arany és Erény címmel az első könyve, aminek izgalmas a műfaja: öninterjúkötet.

Napjainkban

Játszik, rendez, de ami a legjobban lázba hozza, hogy hamarosan együtt énekelhet a lányával.