Mindennap harcba megyünk. Sárga csekkekkel tele tömött zsebbel, az utolsó ötezresből tankolt tízéves kocsival vágunk neki a csatának.
Küzdünk az életben maradásért, hogy a lakáshitel részlete ott legyen időben a számlán, hogy esélyünk maradjon arra, hogy egy bank még tizenöt évig kizsigerelhessen minket. Aztán arról ábrándozunk, hogy majd nyerünk a lottón, meg tervezgetjük, hogy végre elmegyünk a gyerekekkel Horvátországba. Aztán nem nyerünk és nem megyünk. A mókuskerékből nem szállunk ki, talán már erőnk sincs hozzá.
A Balaton családnak is vannak problémái. Ők sem milliárdosok, viszont nem állnak meg a vágyakozásnál. Most éppen egy vitorláshajóval – első magyarként – áthajóztak a rettegett Északnyugati átjárón.
A kisebbik gyermekük, Kristóf a vízen ünnepelte hatodik születésnapját, és a jeles napon látott először jegesmedvét. Élőben, a jéghegyek között. A családfő ugyanis tudja jól, mindent elvehetnek tőlünk. Munkahelyet, lakást, kocsit. Egy dolgot viszont nem. Az érzést, hogy nem csak azért vagyunk a földön, hogy két alvás között az egzisztenciánkért harcoljunk...