Celeb

Sztárban sztár: technikai hiba ejtette ki Janza Katát?

Fái

Létrehozva: 2015.09.29.

Több néző panaszkodott, hogy nem tudott szavazni a műsorban. A TV2 elismerte, túlterhelt volt a rendszerük.

Rajongói tajtékoztak, amikor kiderült, hogy Janza Kata esett ki elsőként a Sztárban sztárból. Az Operettszínház sztárja Bergendy István bőrébe bújva énekelte a Hadd főzzek ma magamnak című slágert, remek sminkkel és jelmezben, parádésan utánozva a legendás zenészt. A legnagyobb közösségi oldalon sokan arra panaszkodtak, hogy nem sikerült szavazniuk, nem működött az applikáció, ezért igazságtalannak érzik a döntést.

– Nagyon megviselt a kiesés – árulta el a Borsnak Janza Kata szomorúan. – Icipicit én is ezt éreztem, de mivel nem látok bele a szavazás menetébe, nem mondhatok róla véleményt. Rosszulesett, csalódott voltam. Csak adás után az öltözőben hallottam, hogy sok barátom, kollégám nem tudott szavazni. Háborog a szívem. Ha tudod, hogy saját magadnak köszönheted a kiesést, mert nem úgy énekeltél, vagy nem vagy olyan népszerű, az más, de a reakciók nem erről árulkodtak. Nem tudom, mi lenne az elegáns megoldás. Részemről az, hogy emelt fővel viselem a kiesést – nevette el magát Kata.

Majd elmesélte: a lánya miatt mégiscsak úgy érzi, hogy nyert.

– Janka épp külföldre utazott, onnan írta nekem: „Anya, úgy érzem, annyira vágytál erre a műsorra, annyi energiát tettél bele, hittél benne, hogy most nem látsz reálisan. Neked nem kell senkivé átváltoznod, te Janza Kata vagy, több mindennél, és én nagyon büszke vagyok rád!”

A TV2 közleményében kitért a technikai hibára, és azt is megtudtuk, nem az döntött, hogy egy énekesre hány igen szavazat érkezett, hanem az egy-egy produkcióra beérkezett „igen” és „nem” szavazatok aránya.

„A színpadra lépő énekesekre most először egy ingyenes telefonos applikáción keresztül lehetett szavazni. Hatalmas volt az érdeklődés, ami leterhelte a rendszert, fennakadásokat okozva a bejelentkezésnél. A TV2 Live-on keresztül egy időben, több mint hetvenezren regisztráltak. A TV2 szakemberei még az adás alatt helyreállították a rendszert” – áll a csatorna közleményében.

Kapaszkodhatnak Berényiék

Az állandó csúcstartó Barátok közt is a második helyre szorult a Sztárban sztárral szemben a vasárnap esti nézettségi versenyben: 1 millió 444 ezer néző kapcsolt a TV2-re, hogy a beöltözött sztárokon nevessen.

Havast befolyásolja unokája

Sokan rettegnek Havas csípős nyelvétől, a Sztárban sztár zsűrijében viszont olyan vajszívű volt, hogy rá sem lehetett ismerni. Nem véletlenül. Van valaki, akitől még ő is fél. Ő a Tanár úr 11 éves unokája, Zsófi.

A kislány Spanyolországban él, spanyol-angol nyelvű iskolába jár, kitűnő tanuló. Rajong a Sztárban sztárért, ezért határozottan felszólította a nagypapát, hogy ne gonoszkodjon a versenyzőkkel.

– Beszéltem Zsófival az adás után – árulta el Henrik. – Az első két szám után aggódott, hogy túlságosan komolyan vettem a kérését, de aztán megnyugodott, mert belerázódtam.

Zsófi a Borsnak is értékelte a nagypapa produkcióját.

– Nekem nagyon tetszett, imádom a Sztárban sztárt, minden évadát megnéztem – újságolta Zsófi. – A nagypapa mindig politikai műsorokban szerepel, a zene nem igazán az ő világa, ezért mondtam neki, nehogy túl kritikus legyen. Az elején úgy vettem észre, zavarban van, túl komoly és túl kedves. Kicsit átesett a ló túloldalára. Fel is akartam hívni szünetben, de aztán nem kellett, mert jól csinálta, kezdett önmaga lenni. Végül minden rendben volt, elégedett voltam vele, büszke voltam rá. Felkészítettem a külföldi énekesekből, és látszott, hogy tudja. Azt is kértem, hogy valamilyen módon jelezzen nekem. Azt mondta, majd megvakarja a homlokát, és meg is vakarta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091396_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702820
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel