Celeb

Kiderült: ezért hagyta ott Kapócs Zsóka a színészetet - fotók

Bors

Létrehozva: 2015.10.03.

Jó ideig nem lép színpadra Kapócs Zsóka. Ezt már egy ideje tudjuk, most azonban az okra is fény derült.

Mint ahogy arról a Bors is beszámolt, Zsóka tavasszal jelentette be, hogy az évad végén otthagyja az Operettszínházat, és külföldön próbál szerencsét, részleteket azonban akkor nem árult el. Mára bizonyossá vált: elképzelhető, hogy magát a színészi pályát is elhagyja - vagy legalábbis hosszabb időre szünetelteti - ugyanis Milánóban valósítja meg régi álmát: lakberendezést tanul.

"Gyermekkorom óta egy valami foglalkoztatott ezen kívül, egy dolog amiben kiteljesedhetek, leköt, és amiben úgy érzem igazán jó lehetek, az a lakberendezés! Nem szerettem volna elaprózni magam (mint ahogy azt sosem tettem), ezért Milánóba a divat hazájába jöttem elsajátítani a szakmát. Nincs könnyű dolgom hiszen angol nyelven tanulok mindent, az olaszt nyelvet is, és nap mint nap rengeteg új dologgal állok szemben amin nincs is mit csodálni, hiszen pár hónappal ezelőtt még az Operettszínház színpadán álltam" - árulta el rajongóinak. "Szeretnék valami egészen frisset, szexit, új életérzést vinni a magyar lakberendezésbe, amit remélem imádni fogtok!" - tette hozzá.

Zsóka egyébként Facebook-oldalán nagy valószínűséggel naprakész infókkal lát majd el mindenkit a tanulmányait illetően, hiszen máris egy teljes képsorozot osztott meg első osztálykirándulásukról - egy genovai yacht design kiállításról.

 

Genova- Yacht design! Ez az egyik tantárgyam, kötelező program! A szakadó esőt leszámítva szuper volt!

Posted by Kapócs Zsóka on 2015. október 2.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480611
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók