Az énekesnőt az zavarja, hogy a mai napig azt hiszik róla, kizárólag dívaként tud viselkedni, holott, pont olyan, mint más anyuka. Hisz a sorsban, és a legbüszkébb arra, hogy boldog, egészséges családja van.
Ha nem használhatja azt a szót, hogy kihívás, mit mondana, miért vállalta a Sztárban sztárban való szereplést?
Nekem ez egy nagy móka. Azért mondtam rá igent, mert néztem az előző évadokat, és állatira jól szórakoztam mindig. Arra gondoltam, egy remek lehetőség, hogy azt a képet, ami kialakult rólam, ezzel a műsorral egy kicsit tompítsam, lazítsam. Azok a jelzők, amiket eddig rám aggattak, például, hogy díva, hogy hideg, szögletes, na, ezekkel nem annyira tudok azonosulni. Ha nem a színpadon állok, egy humort kedvelő nő vagyok, ebben a műsorban pedig el tudom engedni magam, lazulhatok, bohóckodhatok.
A Facebookját elnézve nem tűnik komolynak, sőt inkább olyannak, mint aki merészen bevállal grimaszokat is, ezért sem gondoltam, hogy minden helyzetben dívaként viselkedik.
Aki követ a Facebookon és már járt koncertemen, tudja, hogy sokat beszélek, ökörködöm és sokat nevetek, amit mindig nagyon jól vesz a közönség. Utána odajönnek és mondják, hogy nem is gondolták, hogy ilyen laza vagyok. Szóval még mindig azt gondolják, hogy merev vagyok.
A valódi stílusa mennyire áll összhangban azzal a produktummal, amit létrehoz?
Alapvetően mély érzelmű vagyok, nem viccesek a dalaim, több a zenémben a fájdalom, a bánat, de hétköznap olyan vagyok, mint a többi anyuka. Otthon a gyerekekkel sokat röhögünk, és ez a nagyobbik rész a hangsúlyosabb. Most, ahogy készülök a Sztárban sztár adásaira, nagyokat kacagnak rajtam, jól szórakoznak ők is.
Mi lenne, ha a zenéjén lazítana egy kicsit?
Nem akarok!
Miért?
Mert a zenében a katartikust szeretem, fájjon, aminek fájnia kell, és legyen mélyreható.
Fatalista?
Teljes mértékben. Kapálózhatunk a sors ellen, de a dolgok úgyis máshol dőlnek el.
Mennyire volt sorsszerű, hogy elhagyták az országot kilenc hónapra?
Teljes mértékben. Ha rajtam múlik, nem költözünk el sehova, de ezt a lapot húztuk, viszont a hazajövetelt mi döntöttük el. A családot mélyen érintő dolgokat nálunk nem egy ember dönti el, szóval közösen határoztuk el, hogy változtatunk.
Ki nem érezte kint jól magát?
Az énekesnőt az zavarja, hogy a mai napig azt hiszik róla, kizárólag dívaként tud viselkedni, holott, pont olyan, mint más anyuka. Hisz a sorsban, és a legbüszkébb arra, hogy boldog, egészséges családja van.
Egyikünk sem. Főleg a nagyobbik lányom nem. Ha rajtam kívül hárman fergetegesen jól érezték volna magukat, akkor azt mondtam volna, ok, maradunk, bár nem érzem jól magam, de majd lesz valahogy. Külföldre szerintem akkor kell menni, mikor az embernek még nincs családja, fiatalabb, nem ennyire kötődik, vagy sokkal keményebb, és strapabíróbb.
Újra fel kellett építeniük mindent?
Nem, karrier szempontjából ez olyan volt, mint egy nagy nyaralás, szerencsére nem felejtődtünk el itthon. Leszállt a gép, és aznap este felvettük a fonalat. Náray Tamás még az X-Faktor idején azt mondta nekem, ne félj eltűnni néha, nem baj, ha hiányzol, nem kell mindenhol ott lenni. Amikor hazajöttünk, akkor értettem meg ezt. Nem nekünk való volt ez a távol-keleti ország. Bár az jó volt Hongkongban, hogy csak mi négyen voltunk.
A sok hónapnyi kint tartózkodás miatt talán a menekültkérdést máshogy ítéli meg, mint azok, akiknek soha nem kellett helyt állniuk egy másik világban, kultúrában.
Azt tudom mondani, hogy mikor mi költöztünk egy másik kultúrába, kicsibe, a négy fal között megvalósítottuk, ami otthon van: megcsináltam a rántott húst, megünnepeltük a karácsonyt. De nagyban alkalmazkodni kell. Aki megy, azt gondolom, annak meg kell tanulnia belehelyezkednie abba a kultúrába, ami körülveszi. Mi kiköltöztünk, de nem tudtuk átvenni a kínai dolgokat, ezért hazajöttünk.
Korábban reménykedett nemzetközi karrierben, olyanban esetleg, mint ami éppen úgy tűnik, összejöhet Király Viktornak?
Nem, vagyis de, 12 éves koromban. Azt gondoltam, bejárom majd a világot, én leszek ott a címlapokon. De most már nekem pont annyi kell, mint amennyim van. Egy olyan karrierre, ami előtt most Viktor állhat, azt csak egyedül lehet csinálni, legalábbis elkezdeni biztosan nem lehet családdal. Az egy másik fajta élet.
Tisztában van azzal, mi a sorsa, küldetése?
Azt érzem, a helyemen vagyok, ahova 4–5 éve érkeztem meg. Az volt az álmom, hogyha azt mondják, Wolf Kati, akkor tudják ezt kötni egy hanghoz, egy zenéhez, egy személyiséghez. Van két gyerekem, egy szép, egészséges családom, ez már okot ad arra, hogy elégedett legyek. Az, hogy meg tudtam csinálni az énekelést is emellett, az hab a tortán. Nem akarok többet, ha ezt meg tudom tartani, az maga az egyensúly. Fel akarom nevelni a gyerekeimet, épkézláb embereket akarok belőlük faragni, nincs ennél nagyobb hegy, amit meg kell mászni.
Elégedett azzal, hogy mindenki úgy gondol önre: olyan, mint egy szomszéd lány?
Teljesen.
Valamiben nem őrült egy kicsit?
Nem, én unalmasan normális vagyok, és tök begyöpösödött életet élek, amit nagyon szeretek, és hálás vagyok érte a sorsnak.
