Aktuális

Csoda: újra mosolyog a lefejezett kisfiú - videó

Bors

Létrehozva: 2015.10.04.

Az orvosok sem hittek abban, hogy életben maradhat a 16 hónapos gyermek a brutális autóbaleset után.

Bő két héttel ezelőtt a kis Jackson Taylor is ott volt abban az autóban nővérével együtt, amit édesanyja, Rylea vezetett, és amelybe egy másik autó hozzávetőlegesen 110 km/órás sebességgel belerohant. Az ausztrál család autója totálkáros lett, és bár a légzsákok kinyíltak, az ütközés ereje szabályosan letépte a pici koponyáját a gerincoszlopáról - azaz úgynevezett belső lefejezés történt. 

Azonban csodával határos módon egy hatórás műtéttel meg tudták menteni a 16 hónapos kisfiú életét, mivel a gerincvelő valahogy mégsem sérült meg. "A legtöbb gyermek túl sem élt volna egy ilyen sérülést. És ha mégis, és sikerül újjáéleszteni, akkor sem lett volna képes önállóan lélegezni vagy mozogni" - magyarázta a beavatkozást vezető Dr. Geoff Askon, akit az idegsebészek ausztrál keresztapjaként tartanak számon. Az ilyen esetek 70 százalékában a sérültek már a baleset helyszínén meghalnak - korra való tekintet nélkül - újabb 15 százalékuk pedig a kórházban veszti életét. Azaz a 16 hónapos gyermek esélyei igencsak kicsik voltak...

Jackson azonban a műtét után nem csak járni, de mosolyogni is képes. Ugyan még egy jó darabig kell viselnie egy speciális merevítőt, ám utána a balesetnek - és a brutális gerinctörésnek - nyoma sem lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei